Startlaphoz Csatlakozz!

Nettó 150 ezer forintos fizetés kellene

Magasabb minimálbért akar a Magyar Szakszervezeti Szövetség

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 22. péntek, 07:50

Nettó 150 ezer forintos fizetés kellene ahhoz, hogy egy háromfős család meg tudjon ma élni, és vissza kellene állítani a korkedvezményes nyugdíjat is – ezek a legfontosabb törekvései a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek. A dolgozókat érintő legégetőbb problémákról egyeztettek a vezetők Kaposváron – írja a somogytv.hu.
 
 Kordás László
elnök MSZSZ:
73.500-as bruttó minimálbérnek 60.200 forint volt, a 105.000 forintnak meg 68.700. Következésképp 8.500 forint a különbség. Tehát miközben 31.500 forinttal nőtt a bruttó minimálbér, közben a dolgozó 8500 forintot kapott meg ebből a pénzből.
 
  Így változtak a minimálbérek az elmúlt öt év alatt - hangsúlyozta Kordás László az Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Svajda József szerint Somogyban is nőtt a dolgozói szegénység.
 
  Svajda József régiós elnök MSZOSZ:
A megye foglalkoztatottjainak 60 százaléka minimálbéren van, ez elszomorító és nem is lefordítható semmilyen nyelvre se és nekünk főleg az a gondunk, hogy az elmúlt két évtizedbe szinte senki nem foglalkozott a bérekkel és valóban a mi béreink az utolsók között vannak az unióban.
 
  Nem tartható, hogy ilyen kevés pénzből éljenek az emberek - tette hozzá Svajda József. Szerinte a hazai béreknek igazodnia kellenne más uniós országokéhoz.
 
  Svajda József megyei elnök MSZOSZ:
Egy kétkeresős modellbe, ne kelljen szégyenkezni a gyerekek előtt és a család és ne legyen mindennapi gond, ahhoz 150 ezer nettó forint kellene. Ez uniós szinten 500 euró, ez nem jelent szinte semmit ezekben az országokban, de mi azt hiszem, hogy ettől nagyon messze vagyunk.
 
  A szakszervezeti testületi ülésen a bérek mellett a korkedvezményes nyugdíj problémáiról is egyeztettek a vezetők. Szerintük törvénymódosításra van szükség.
 
  Kordás László elnök MSZSZ:
Mondjuk 5 év után egy év korkedvezménnyel, vélhetően csak 4,5 évet töltött el ebben a munkakörben, akkor nincs arányosítva számára, az egy év és a 4,5 év közötti időszaknak az elismerése, tehát elvesztette a 4,5 év korkedvezményre jogosító munkakörének a lehetőségét és így nem kapja meg azt a korkedvezményt, amit egyébként már megszerzett, tehát neki jár. Ezért gondoljuk azt, hogy ez alaptörvénybe is ütközik, azért mert ezt egyszer már ledolgozta.

  A legfontosabb törekvésekről és a szakszervezeti egyesüléséről Kordás László elnök bővebben beszél ma esti Miért? című műsorunkban.

Forrás: Somogy TV, Híradó
 
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Magasabb minimálbért akar a Magyar Szakszervezeti Szövetség.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector