Startlaphoz Csatlakozz!

Balítélet

A kivándorlást nagyobb problémának tartjuk, mint a bevándorlást

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 25. hétfő, 09:01

Úgy látszik, nemzeti konzultáció ide, menekültellenes hangulatkeltés oda, a kormányzati manipuláció (még) nem érte el hatását – legalábbis erről tanúskodik a Vasárnapi Hírek és a Publicus közvélemény-kutató cég közös kutatása. A túlnyomó többség a kivándorlást tartja problémának a bevándorlás helyett és felmérésünk szerint minden eddiginél nagyobb arányban vélnek politikai okokat a kivándorlási hajlandóság erősödése mögött.

Alig maradnának

  A Tárki legfrissebb kutatásából kiderült: soha még ennyien nem tervezték elhagyni végleg Magyarországot. Hogy a tervből végül hogyan lesz valóság, arról Gödri Irént, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársát kérdeztük.
 
  „A tükörstatisztikák (vagyis a befogadó országok adatai) szerint 2013-ban tovább nőtt a kivándorló magyarok száma, viszont a növekedés üteme a korábbi évekhez képest, úgy tűnik, lassult” – mondja Gödri Irén.
 
  A szociológus szerint a hazai adatok 2014-re ugyan közel másfélszeres növekedést mutatnak, de ez nem feltétlenül a tavaly távozók számát, inkább az OEP nyilvántartásából akkor kijelentkezőkét mutatja, vagyis lehetnek közöttük olyanok is, akik már korábban külföldre költöztek, de csak a tavalyi év során – a NAV által kilátásba helyezett szankciók miatt – jelentették ezt be az itthoni hatóságoknak. Így lehetséges, hogy míg Magyarországon 2014-ben – még a növekedés ellenére is – csak 31,5 ezer kivándorlót regisztráltak, a tükörstatisztikákban már 2013-ban több mint 80 ezer magyar bevándorló jelent meg csak az európai országokban.
 
  Migrációt továbbra is azok a csoportok terveznek az átlagosnál nagyobb arányban, akik korábban is (többek közt a férfiak, a fiatalok, a munkanélküliek, a roma származásúak). A kivándorlás megvalósítására azonban – a kutató szerint – nem minden csoportnak van azonos esélye, ugyanis az ehhez szükséges erőforrásokkal (az elinduláshoz szükséges anyagi tőke, a megfelelő szakképzettség, nyelvtudás, esetleg kapcsolati tőke, saját korábbi tapasztalat stb.) nem egyforma mértékben rendelkeznek. Vagyis végül korántsem biztos, hogy valóban azok mennek el, akik tervezik. „Ám ez – noha tudjuk, hogy a migrációs tervek egy része végül nem valósul meg – mindenképpen a társadalom »közérzetének« a változását mutatja: az elégedetlenség növekedését, a jövőbeli kilátások hiányát, a reményvesztettséget” – magyarázza Gödri Irén.
 
  A Tárki adatai azt is mutatják, hogy egyre bővül a célországok köre. Ám az új országokban (Hollandiában, Írországban, Dániában, Olaszországban és Spanyolországban) élő magyarok jóval fiatalabbak a „hagyományos” célországokban (Németország, Ausztria, Svédország) élőknél. Az is fontos változást jelezhet, hogy eddig a végleges kivándorlást tervezők aránya viszonylag alacsony volt, inkább rövidebbhosszabb időtávú külföldi munkavállalást terveztek többen, és ezzel összhangban nagyfokú el- és visszaáramlás volt jellemző.
 
  Gödri Irén szerint, ahogy terjed a magyarországi elvándorlás – és egyre több embernek lesz saját migrációs tapasztalata, vagy a környezetéből külföldre távozott személy –, úgy válik a folyamat egyre nehezebben visszafordíthatóvá. Ám a régió más országaiban van rá példa, hogy a kibocsátó ország javuló gazdasági helyzete fékezte az elvándorlási trendet, és sokan visszatértek (mint például Szlovákia vagy Lengyelország esetében).
DHN
 
Vacsora Skype-on
 
  A becslések szerint 10 ezerre tehető azoknak a magyar diákoknak a száma, akik külföldön járnak egyetemre. Ez a szám a jövőben tovább nőhet, mivel – egy néhány heti közvélemény-kutatás szerint a középiskolás diákoknak alig 40 százaléka biztos abban, hogy itthon szeretne továbbtanulni.
 
 „Az elválást általában a szülőnek nehezebb feldolgoznia. A gyerek új közegbe kerül, jön-megy, új barátokra tesz szert, iszonyúan élvezi a helyzetet. A szülőnek kell ehhez felnőni” – állítja Könczey Kinga, a diákok külföldi tanulmányokra való felkészítésével foglalkozó Engame Akadémia vezető mentora.
 
  Kinga szerint az, ahogy megélik az elválást, nagyon függ attól, mennyire éltek szoros érzelmi közösségben. „A bensőséges szülő-gyerek viszony egyfelől jó. De ha a felnőtté éréssel járó érzelmi leválás nem indult meg, akkor igazán nehéz lehet, ha a gyerek szeptembertől hirtelen külföldre kerül” – magyarázza a mentor, akinek két gyereke Angliában és az Egyesült Államokban folytatta a tanulmányait az érettségi után.
 
  „Mi már akkor elengedtük a lányunkat, amikor általános iskola után Gyöngyösről Budapestre költözött. Úgy voltam vele, hogy ha a nagyvárosban megállta a helyét, Hollandiában sem történhet vele nagy baj” – meséli László, akinek a lánya előbb egy féléves ösztöndíjjal tanult Amszterdamban, majd Rotterdamban végzett el egy mesterképzést.
 
  Azt az apuka is elismeri; volt dilemma a családon belül, mert a felesége féltette Annát. Végül ők ketten „koalíciót alkotva” győzték meg az anyát, hogy a külföldi tapasztalatszerzés elengedhetetlen manapság. A fapados járatoknak köszönhetően néhány havonta tudtak találkozni, a Skype pedig mindennapi életük részévé vált.
 
  A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy fiatal akkor állja meg a helyét az idegen környezetben, ha önálló, határozott és képes döntéseket hozni. „Aki egy nagyon támogató közegből megy, ahol eddig minden döntést a szülővel közösen hozott meg, mindben kiszolgálták, és nem tanult meg felelősséget vállalni, akkor külföldön hirtelen bekerül a mély vízbe” – hívja fel a figyelmet Kinga. – „Az egyetem a gimnáziumhoz képest eleve nagy kihívás, mert sokkal több önállóságot várnak el a diákoktól. A külföldre költözéssel is egy sor lépcsőt kell átugrania: új ország, új város, nincsenek még új barátok. Ha ehhez hozzájön még, hogy a mindennapi életben is hirtelen kell önmagáról gondoskodnia, akkor ez nagyon nehéz lehet” – magyarázza a mentor.
 
  Ez egészen alapvető dolgokat jelent: a fiatalnak tudnia kell mosni, alapszinten főzni, előrelátóan bevásárolni. Ha beteg lesz, egyedül kell megítélnie, hogy orvoshoz menjen-e vagy elég, ha bevesz egy Aspirint és alszik egy nagyot. A Skype ezen is segíthet. Kinga gyakran beszélget úgy a gyerekeivel, hogy azok épp betesznek egy mosást vagy főznek. „Ha látom őket például hagymaszeletelés közben, kicsit úgy érzem, mintha itt lennének velem” – mondja.
 
  Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, mikor a gyerek „besokall”. „Lelkileg, anyagilag, családilag is megterhelő, ha a gyerekünk külföldön tanul” – ecseteli Béla, akinek a fia már harmadik éve hallgat matematikát a londoni Imperial College-ben. A külkereskedelemmel foglalkozó szülők révén a család korábban három évet töltött a brit fővárosban, így Dánielnek könnyen ment a beilleszkedés: jól ismerte a nyelvet és nyitott volt a másik kultúra iránt. Ennek ellenére számára is akadtak hullámvölgyek.
 
  „Nemcsak a sok tanulásból, hanem az egyedüllétből, a korábbi társak hiányából lett elege” – emlékezett vissza az édesapja. Most még nem tudni, mi lesz Dániellel, ha végez. Béla azonban nem tartja kizártnak, hogy fia hazajöjjön. „Azért támogatjuk a külföldi tanulmányait, mert ott talán sikeresebb, szerencsésebb lehet. Ha sikerül értékes tudást, gyakorlatot szereznie, az még nem jelenti azt, hogy külföldön is kell maradnia. Nem kell a történelemnek mindig úgy alakulnia, hogy a tudásukkal együtt kint maradnak a magyarok” – mondja.
 
  Annak idején Lászlóék biztosak voltak benne, hogy három nyelv tudásával, egy magyar és egy külföldi diplomával a zsebében itthon is könnyedén elhelyezkedik majd. Közel fél évig azonban nem talált munkát, így éppen a magyar munkaerőpiac volt az, ami majdnem „visszakergette” Hollandiába.

 
Forrás: Vasárnapi Hírek
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A kivándorlást nagyobb problémának tartjuk, mint a bevándorlást.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector