Startlaphoz Csatlakozz!

Javaslat készül a gyerekek napközbeni elhelyezésére

Munkahelyi napköziket szeretne a kormány

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 26. kedd, 09:00

 A három év alatti gyerekek napközbeni elhelyezésének újabb lehetőségeiről készít javaslatot a kormány számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága. Novák Katalin államtitkár az MTI-nek adott interjújában azt mondta, a cél egy rugalmasabb, többszereplős rendszer kialakítása, hogy ne csak a bölcsődékben, hanem magán-, családi-, vagy éppen munkahelyeken kialakított napközikben hozzanak létre minél több férőhelyet.

    Az államtitkár szerint azért van szükség többféle gyermekmegőrzőre, minél több bölcsődét helyettesítő intézményforma megjelenésére, hogy az anyáknak megadják a „választás szabadságát”,   hogy a gyermekfelügyelet hiánya ne akadályozza őket a munkavállalásban.  
 
   Novák Katalin a gyed extra - időbeli - kibővítésével kapcsolatban beszélt a jelenlegi bölcsődei rendszer továbbfejlesztésének a lehetőségeiről, és arról, hogy a kormánytól felhatalmazást kaptak egy erről szóló javaslat kidolgozására. Közölte, még a nyáron elkészítik javaslatukat, így az ősszel már a kormány elé terjeszthetik döntéshozatalra. Jelezte, a legutóbbi kormányülésen is egyetértés volt abban, hogy az anyákat abban kell segíteni, hogy össze tudják egyeztetni a családi életet a munkával.     Az államtitkár május 15-én jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében a munkába visszatérő anyák 2016 januárjától már a gyermekük 6 hónapos korától igénybe vehetik a gyed extrát; erre idén még csak a gyermek egyéves kora után van lehetőség. A gyed extra 2014 januári bevezetése előtt az anyáknak választaniuk kellett a gyed és a munkajövedelem között.
 
    Hangsúlyozta: nem az a cél, hogy minél többen dolgozzanak az egyévesnél kisebb gyermekek mellett, de ha valaki ilyen helyzetben van, ne érje a családot hátrány. Jelezte, országosan „ezres nagyságrendű” az olyan - fél-egyéves - gyermeket nevelő család, amelyek ezzel az új lehetőséggel élni tudnak.  

   Tájékoztatása szerint legkorábban a gyermek születése előtti hónaptól lehet igénybe venni hat hónapig a csed-et (csecsemőgondozási díj), ez gyakorlatilag az anya korábbi nettó fizetésének a 90 százalékát jelenti, ez után folyósítják a gyed-et (gyermekgondozási díjat), amelynek maximális összege nettó 108 ezer forint. A két juttatás alapja a korábbi munkajövedelem, míg a gyermekgondozási segély (gyes) és a családi pótlék alanyi jogon jár. Jelezte, a gyed maximális összege az elmúlt 5 évben mintegy 40 százalékkal nőtt.   

  Elmondása szerint, az elmúlt négy évben másfélszeresére - 42 ezerre - emelkedett a bölcsődei és családi napközi helyek száma, a férőhelyeket a jelenlegi közel 44 ezerről 2018-ra 60 ezerre fogják bővíteni.

    Arról is beszélt, a jelenlegi szabályozás szerint csak a 10 ezernél nagyobb lakosságszámú települések önkormányzatainak kötelező bölcsődét fenntartani, így a kisebb községekben élő dolgozó családoknak más megoldást kell találni gyermekeik napközbeni elhelyezésére.

     Közölte, a bölcsődei férőhelyeket kiváltó új, a jelenleginél rugalmasabb „alternatív gyermekmegőrzési formákhoz” az állam támogatást biztosítana az elképzelések szerint.

     Arra hívta fel a figyelmet, hogy a „nők 40” programot is azért indította el a kormány, hogy lehetőséget biztosítson a nagymamáknak arra, hogy unokáikra vigyázzanak, amíg a szülők dolgoznak. Közölte, a „nagymama nyugdíj” ezért valójában nem is nyugdíjpolitikai intézkedés, hanem családtámogatási eszköz. Jelezte, eddig csaknem 140 ezer 40 évet ledolgozott nő vette igénybe ezt a kedvezményes nyugdíjlehetőséget.   
 
 A családpolitika szempontjából kedvező demográfiai adatokról szólva rámutatott: annak ellenére nő másfél éve a született gyermekek száma, hogy közben a szülőképes korban lévő nők száma folyamatosan csökken. Hozzátette: bízik abban, hogy a kedvező adatok a kormányzati családpolitika visszaigazolását is jelzik.

     Novák Katalin beszélt a július 1-jétől bevezetendő új lakástámogatási rendszerről, a családi otthonteremtési kedvezményről (csok), amely a korábbi „szocpolt” váltja fel. Elmondta, két fontos ponton bővült a korábbi rendszer; az egyik, hogy már egy gyermek, vagy annak vállalása esetén is igénybe lehet venni a csok-ot, a másik fontos változás pedig az, hogy már nemcsak új, hanem használt ingatlan vásárlására, bővítésre is kérni lehet.

     Arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonyos feltételek mellett már a július 1-je előtt megkötött szerződések alapján is igényelhető az új vissza nem térítendő állami támogatás.

    Közölte, a családok a csok feltételeivel, igénylésével kapcsolatos kérdéseikkel az Emmi központi ügyfélszolgálati irodájához fordulhatnak, akár személyesen (Budapest, V. Szalay utca 10-14), akár telefonon (06-1-795-31-68), vagy e-mailen ( Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ), általános információkat pedig a www.csaladitudakozo.kormany.hu oldalon találhatnak.

    Elmondta, míg eddig éves szinten mintegy 500-an tudták igénybe venni a szocpolt, addig számításaik szerint a csok-ot - ugyancsak éves szinten - várhatóan mintegy 12 ezer család tudja majd elérni. Emlékeztetett, a csok 500 ezertől 3,25 millió forintig terjedő támogatást jelent a gyermekek számától, a lakás nagyságától és az ingatlan energiahatékonyságától függően.    

 Felhívta a figyelmet, hogy a csok rendszerében nemcsak a már megszületett gyermekek alapján lehet az igénylést benyújtani, hanem a házaspárok előre „vállalhatnak” akár több gyereket is. Egy-egy gyermek megszületését 4 évre előre lehet tervezni, így például két gyermek vállalása esetén kétszer négy év az erre rendelkezésre álló idő.   

  Tájékoztatása szerint az idei évi költségvetésben 4 milliárd, míg a jövő éviben 9,5 milliárd forintot biztosítottak a csok-ra, de a keret felülről nyitott, tehát igény esetén megemelik a támogatásra fordítható összeget, így egyetlen igénylő család sem marad támogatás nélkül, ha megfelel a feltételeknek.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Munkahelyi napköziket szeretne a kormány.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector