Fel kell zárkóztatni a minimálbért a létminimumhoz
Gaskó: kilátástalan helyzetben vannak a munkavállalók
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 10. szerda, 11:36
Közzétéve: 2015. június 10. szerda, 11:36
Nem látok esélyt, hogy lesz megállapodás a minimálbérrel kapcsolatban a 2016-os költségvetés elfogadása előtt – ezt Gaskó István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A LIGA Szakszervezetek elnöke szerint merev az elzárkózás a munkaadói oldal részéről, mert még nem tudják a második és harmadik negyedévi gazdasági mutatókat, és a kormány sem mutatkozott késznek arra, hogy tavasszal tárgyaljon a minimálbérről.
A szakember elmondta: fel kell zárkóztatni a minimálbért a létminimumhoz, ebben egyetértés van, de a szakszervezeti oldalon kívül senki sem akar középtávú tervet kialakítani a minimálbérrel kapcsolatban. Hozzátette: annak ellenére, hogy a válság leküzdése után volt némi reálpozíció növekedés, még mindig messze vagyunk az európai minimálbérektől, és továbbra is óriási a különbség a fizetések között Magyarországon.
A létminimum 87 ezer forint Magyarországon, de ettől nagyon messze van a minimálbér nettó értéke Magyarországon, kilátástalan helyzetben vannak a munkavállalók - fogalmazott. Azzal kapcsolatban, hogy miért nem választották meg újra elnöknek a VDSZSZ-ben, Gaskó István azt mondta: valaki szerint túl kemény volt a munkavállalókat, valaki szerint pedig a szövetség kötések voltak túl koraiak.
Forrás: atv.hu