Startlaphoz Csatlakozz!

Külföldön könnyebb megélni

A magyar egyetemisták és főiskolások több mint harmada kitelepülne

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 11. csütörtök, 13:53

A magyar egyetemisták és főiskolások közel kétharmada eljátszik a pár hetes-hónapos külföldi munkavállalás gondolatával, hosszabb, többéves kitelepülést 37 százalékuk tervez – derül ki a magyar felsőoktatásban tanulók körében végzett legújabb kutatásból – írja a Magyar Nemzet.

  A hallgatók közül 2013-hoz képest többen vannak azok, akik külföldi letelepedést – vagyis hosszú távú ottlétet – fontolgatnak, arányuk immár eléri a 37 százalékot. Az okok mögött elsősorban az anyagiakat lehet felfedezni: a diákok szerint külföldön könnyebb megélni, magasabbak a fizetések, több pénzt lehet megtakarítani, és az életszínvonal is magasabb. Az sem tűnik újdonságnak, hogy a többéves kinti letelepedést fontolgatók között az orvostanhallgatók vannak többen. „Az orvostanhallgatók között kiemelkedően magas a többdiplomás szülők aránya, alapvetően nagy arányban akarnak külföldön munkát vállalni, de megjelent egy olyan réteg is, mely a nemzeti büszkeségre hivatkozva inkább itthon állná meg a helyét” – ismertették a kutatást végzők az eredmények szerdai bemutatóján.
 
  Érdekes módon azonban nem a sokadik generációs értelmiségi fiatalok akarnak elsősorban külföldre menni: míg a diplomás szülőkkel rendelkezők közül 53 százalék menne el, az első generációs fiatal értelmiségieknél (vagyis akiknek egyik szülője sem diplomás) ez az arány 60 százalék. Szerepet játszik a hajlandóságban a pártpreferencia és a származási hely is: legkevésbé a Fidesz–KDNP-vel szimpatizálók mennének el, illetve minél kisebb településről származik valaki, annál kisebb arányban hajlandó emigrálni. A legnagyobb számban a budapesti állandó lakhellyel rendelkező hallgatók tervezik a hosszú távú külföldi munkavállalást (mintegy kétharmaduk), ezzel szemben a községben lakó hallgatóknál ez az arány „csak” 49 százalék. Sokat nyom a latba, ha valaki jól beszél nyelveket, illetve van már kinti tapasztalata.
 
  A kutatók az eredményeket összehasonlították a TÁRKI felmérésével, akik nemcsak a felsőoktatási hallgatók, hanem a teljes magyar fiatalság hozzáállását vizsgálták, ebből pedig kiderült, hogy az egyetemisták és a főiskolások inkább hajlandók emigrálni, mint felsőoktatási intézményben nem tanuló kortársaik.

Forrás: Magyar Nemzet
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A magyar egyetemisták és főiskolások több mint harmada kitelepülne.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector