Startlaphoz Csatlakozz!

Jogsegély, érdekérvényesítés szinte csak elméletben van

Senkit nem érdekel, ha a dolgozó megfő munka közben

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 23. csütörtök, 09:20

Rengeteg kiszolgáltatott magyar munkavállaló lenyeli sérelmeit, hagyja, hogy embertelen körülmények között dolgoztassák. Jogsegély, érdekérvényesítés szinte csak elméletben van – írja az fn.hir24.hu.

   Szegény embert az ág is húzza - tartja a mondás, amit nyugodtan adaptálhatunk a munkavállalókra is. Ma, szerdán Magyarország minden megyéjében a legmagasabb szintű, piros figyelmeztető veszélyjelzés van érvényben a hőség miatt, a középhőmérséklet mindenhol 27 fok körül alakul. Ebben az embertpróbáló forróságban rengetegen dolgoznak a szabad ég alatt, forró üzemekben, levegőtlen bódékban, ahol nem hogy a légkondícionáló, még egy üveg hideg ásványvíz is földtől elrugaszkodott elvárásnak tűnik.
 
  Nem kellene így lennie, ugyanis a munkavédelmi törvény szerint „a munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért", ha pedig nem lehet megfelelően szellőztetni a kürtőskalácsos bódét, a főnök nem kompenzálhatja a munkavállalót pénzzel és a munkaidő csökkentésével sem, be kell(ene) tartani a törvényi előírásokat és pont. Sőt: a munkavállaló jogosult megtagadni a munkavégzést, ha azzal életét, egészségét vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.
 
  Persze ez csak az elmélet. „A gyakorlat azt mutatja, hogy ha egy munkavállaló megtagadja a munkavégzést a nem megfelelő körülmények miatt, a munkaadó abban a pillanatban ajtót mutat neki. Viszont látásra!" - mondja Székely Tamás, az Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) alelnöke.
 
  Mert bár a jogszabály kiköti, hogy "a munkavállalót nem érheti hátrány az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósítása érdekében történő fellépéséért, illetve a munkáltató vélt mulasztása miatt jóhiszeműen tett bejelentéséért", a valóságban a leggyakrabban éppen ez történik. Székely Tamás szerint a mai magyar környezetben ilyen esetben csak hátrány érheti az „árulkodó" dolgozót, a törvény köszönő viszonyban sincs a realitásokkal.
 
  „A jelenlegi kormányzat megszűntette az érdemi munkaügyi ellenőrzéseket. Felszámolták a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt, a munkavédelmi ellenőrzések a kormányhivatalok főosztályvezetői szintjére kerültek”- festi le a nem túl szívderítő helyzetet a szakember.
 
  Szoptató édesanyák, fiatalkorúak védelme? Bruhaha
 
  Sérülékeny csoportnak nevezi a törvény azokat a munkavállalókat, akik testi, lelki adottságaik, állapotuk következtében a munkavégzéssel összefüggő kockázatok fokozottan fenyegetnek, illetve akik maguk is fokozott kockázatot jelenthetnek munkavégzésük során. Ide tartoznak a fiatalkorúak, az állapotos nők, a nemrégen szült, anyatejet adó nők és szoptató anyák, az idősödő munkavállalók és megváltozott munkaképességű személyek. A törvény szerint őket fokozottan óvni kell az egészségkárosító hatásoktól, munkahelyi védelmükről pedig uniós szinten is rendelkeztek: az ENSZ munkaügyre szokosodott szervezetének, az ILO-nak direktíváit elfogadtuk, azonban, hogy a munkáltatók ezeket mennyire tartják be, az ismét a törvényi elmélet kontra realitás problematikája.
 
  Nem fogja elhinni, hol számít a munkavállaló: a gonosz, patás ördög multinál!
 
  „Leginkább a multinacionális cégekre jellemző, hogy a munkavédelemre és a munkabiztonságra nagy figyelmet fordítanak. Náluk általában van szakszervezet által támogatott munkavédelmi képviselő vagy ezen képviselőkből álló munkavédelmi paritásos bizottság- magyarázza a MSZSZ alelnöke, aki a kis- és középvállalkozásokat hozza ellenpéldaként. Mint mondja, nagy összegben merne fogadni, hogy komoly hiányosságokat tapasztalnánk, ha találomra kimennénk egy magyar kisvállalkozóhoz terepszemlére. "Gyakran szinte semmit nem tartanak be"- teszi hozzá lemondóan Székely Tamás.
 
   Ha munkahelyén nem tartják be a hőségriadóra vonatkozó speciális szabályokat - amennyiben erre van mód - elsőként mindenképpen a szakszervezethez vagy a munkavédelmi képviselőhöz kell fordulni. A kis- és középvállalkozásoknál, ahogyan említettük is, nincsen ilyen, sőt, szinte semmilyen jogsegéllyel nem számolhatnak dolgozóik. Viszont még ebben a megcsonkított rendszerben is bejelentést tehetnek az elégedetlen dolgozók a területileg illetékes munkavédelmi felügyelőségnél, azonban ezzel kapcsolatban Székely Tamás borús véleményt fogalmaz meg:
 
  „Bár ezek a bejelentések teljesen anonimak, ha kimegy egy ellenőr és megállapítják a szabálysértést, nem vennék rá mérget, hogy a bejelentőnek a következő héten is lesz munkája.
 
  Néhány szó arról, mit várhatunk el munkaadónktól kánikula esetén:
 
  A munkaadónak a munkavállaló részére biztosítani kell megfelelő mennyiségű, az egészségügyi előírásoknak megfelelő minőségű folyadékot (félóránként 14-16 fokos ivóvíz). Tehát: amennyiben a nincsen vezetékes víz - például egy építkezésen - nem önnek kell beszereznie az ásványvizet, annak hűtéséről sem önnek, hanem munkáltatójának kell gondoskodnia, ahogyan a pohárról is.
 
  A munkahelyiségben (a munkavállalók létszámát, a tevékenység jellegét és a veszélyforrásokat figyelembe véve) elegendő mennyiségű és minőségű, egészséget nem károsító levegőt és klímát kell biztosítani (a különböző munkatípusokhoz rendelt hőmérsékleti határokról, a védőitalról és a pihenőidőről itt olvashat egy remek áttekintést). Ha ez műszakilag megoldhatatlan, a munkáltatónak szervezési intézkedéseket kell tennie: egyéni védőeszközt alkalmazni, illetőleg védőitalt juttatni. Például egy könnyűszerkezetes, a munka jellege miatt forró üzemben, ahol a nincsen légkondícionálás a meleg levegő forgatását fokozhatják, illetve növelhetik a munkaközi pihenőidőket.
 
  A pihenőidőt sem a szalag mellett, 40 fokban kell végigpihegni. Magas hőmérsékeltű, ipari üzemcsarnokokban ki kell jelölni pihenő-hűsölő pontokat, hőségriadó esetén a középületekben - nem csak a munkavállalók, hanem a lakosság számára is - létre kell hozni ilyen hűtött helyyiségeket. Kérdés persze, hogy például egy teljesen eladósodott falu önkormányzatának van-e kapacitása erre.
 
Forrás: fn.hir24.hu
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Senkit nem érdekel, ha a dolgozó megfő munka közben.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector