Kevesebbet keresnek mint más hivatalok munkatársai
Egy egész régiónyi szakember hagyta ott a NAV-ot
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 23. csütörtök, 10:49
Közzétéve: 2015. július 23. csütörtök, 10:49
Jóval kevesebbet keresnek mint más hivatalok munkatársai, és az életpályamodell is csúszik. Egyre kétségbeejtőbb a helyzet a NAV-nál, tudta meg a Figyelő miután a NAV által a Nemzetgazdasági Minisztériumnak készített jelentés a birtokukba jutott. A lap azt írta tavaly annyi munkatárs hagyta ott a szervezetet, amennyien a nyugat-dunántúli régió adóztatási szervénél dolgoznak. Ennek okaként az alacsony fizetést jelölték meg, illetve azt, hogy még mindig nem sikerült rendezni a munkatársak illetményeiről szóló jogszabályi hátteret.
Vida Ildikó NAV-elnök lemondását indokló levele a napokban szivárgott ki, ebben pont az életpályamodell csúszását jelölte meg indokként. A NAV szakembereire ugyanis nem vonatkozik az új illetményrendszer. A Figyelő szerint ezzel havi 70-160 ezer forinttól esnek el az adóhivatal munkatársai.
A szakember hiány főleg Budapesten és Pest megyében jelentkezik, pont onnan, ahonnan az egyik legtöbb adóbevétel érkezik.
A dokumentumban az is olvasható, hogy nagy a hiány a középkorú szakemberekből, többségében nyugdíj előtt álló és pályakezdő fiatalok dolgoznak náluk. Ráadásul az ilyen végzettséggel rendelkezőeknél nagy elszívóerő a versenyszféra is.