Startlaphoz Csatlakozz!

Nemes Gábor:

A BKV-nak semmiféle koncepciója nincs a megmaradásra

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. augusztus 04. kedd, 16:10

A BKV menedzsmentje nemhogy nem áll ellen, de előzékenyen asszisztál a cég buszágazatának leépítésében – állítja Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. A BKV nem tagadja, hogy megrendeléseinek harmadát veszítette el eddig a 2012-ben indított új buszüzemeltetési modellnek köszönhetően, de a teljes körű bevezetés esetén kétharmadra emelkedhet az arány – írja a Népszabadság.

  Az érdek-képviseleti vezető szerint az új járművek lízingelése jobb megoldás lehetne a buszbérlésnél, hiszen akkor hasonló kiadás mellett a járművek végül a cég tulajdonába kerülnének. Nemes azt is sérelmezi, hogy a buszok karbantartásához a helyet és időnként az alkatrészt is a BKV biztosítja, de a munkát a külsős cég emberei végzik el, miközben a saját karbantartókat szélnek eresztik.
 
  Félelmeit a cég menedzsmentjével folytatott – időnként meglehetősen paprikás hangulatú levélváltás – is igazolta. Bolla Tibor vezérigazgatónak írt levelében Nemes felvetette, hogy az Inter-Tan-Ker megjelenése (ettől a cégtől bérelt tavaly 15, az idén további 75 buszt a BKV) fővárosi terjeszkedése feszültséget gerjeszt a munkavállalók körében. A szakszervezet a kiszervezett járatok mellett a bérelt járművek költséghatékonysági mutatóit is szeretné megismerni. Erről azonban semmiféle adatot nem kaptak.
 
  A létszám-leépítési tervekről Szedlmajer László vezérigazgató-helyettes július 23-án kelt levelében azt írta: „nem tudjuk teljes biztonsággal kijelenteni, hogy nem válik szükségessé egy esetleges, a megváltozott üzemeltetési körülményekhez igazodó létszám-racionalizálás”. A cég idei üzleti tervében egyértelműbben fogalmaztak: a karbantartói létszám a telephely-hasznosítás hatására 23 fővel, a 75 bérelt autóbusz üzembeállítása miatt 23 fővel, a tervezett 10 százalékos teljesítménycsökkentés nyomán 94 fővel csökken.
 
  Bár a közlekedésszervező cég rendre alultervezi a rendelést. Tavaly például 800 millió forintos többletkiadása keletkezett a BKV-nak abból, hogy a BKK menet közben módosította a buszpótlás mennyiségét. A járművezetőket és a kiszolgáló személyzetet ezért jelentős túlórára kellett berendelni. Könnyen előfordulhat, hogy a most elbocsátott, tapasztalt karbantartókra később – a vártnál nagyobb rendelés esetén – nagy szükség lenne.
 
  Az idei évben előre tudhatóan többletfeladatként jelennek meg a villamos- és trolibuszjármű-beszerzési projekthez, valamint a 3-as metróvonal üzembiztonságának fenntartásához kapcsolódó tevékenységek. Bár a 3-as vonal járműveinek felújításához kapcsolódóan a BKV sem most, sem később nem számol buszos pótlással. Egyszerre ugyanis legfeljebb 5 kocsit vennének ki a forgalomból.
 
  A buszos járműpark üzemben tartása jelentős kihívás. A buszok 65 százaléka túlfuttatott, selejtérett. A járműpark átlagos életkora 19 év, darabonként egymillió feletti futott kilométerrel, 700 közülük kritikus műszaki állapotú. A BKV 2013-ban szívesen pályázott volna az MFB 18 milliárdos jármű-megújítási keretére, de a városvezetés leállította, mivel ez növelte volna az adósságot. Tavaly év elején lízingeltek volna, de ehhez sem járultak hozzá. Júniusban 150 busz tartós bérletére kértek engedélyt, és a közgyűlés áldását is adta 75 darab busz bérlésére.
 
  A BKK szerint a tartós bérlet kockázatmentes, mivel csak a futott kilométerek után fizetnek, ami elszámolható költség, ráadásul a járművek karbantartása sem a fővárosi cégeket terheli. A fölös létszám leépítésével pedig bérmegtakarítást érhetnek el. Nemes szerint ez csak toldozgatás. A BKV-nak továbbra sincs semmiféle koncepciója a megmaradásra.

Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A BKV-nak semmiféle koncepciója nincs a megmaradásra.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector