Startlaphoz Csatlakozz!

Nyugdíj

58700 forint 40 évnyi munka után

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. augusztus 05. szerda, 16:17

Miközben fellángolt a politikai és szakmai vita arról, hogy a magyar férfiak 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehessenek-e, sok nő nem elégedett azzal a nyugdíjjal, amelyet ugyanennyi munkában töltött év után megállapítanak nekik – írja a sonline.hu.
 
   Akik 2012-ben mentek nyugdíjba 40 éves munkaviszony után, sokkal jobban jártak, mint azok, akik az idén fejezték be a munkát, állítja egy kaposvári hölgy, aki 60 éves és 20 éves kora óta dolgozott. Most vonult nyugállományba, és megdöbbent azon, milyen kevés a nyugdíja. A számításai szerint ő bruttósítva fizette a nyugdíjjárulékot, mégis a nettó összeg után kapja a nyugdíját, és az évek során kétszer is levették a szorzóját.
 
  – Régen úgy állapították meg a nyugdíjat, hogy a munkában töltött utolsó öt-tíz évet vették alapul, annak alapján számolták ki. Most miért az egész 40 évet vonják össze, hiszen az 1980-as években mindössze 1000 forint volt az átlagfizetés. Én 40 év munkaviszony után 58 700 forint nyugdíjat kapok, vagyis az öregségi nyugdíjam a minimálbér 60 százaléka lett, de tudok olyan nőkről, akik sokkal rosszabbul jártak.
 
  A hölgy most vállalkozó, de korábban nehéz fizikai munkát is végzett és két gyermeket nevelt fel. Azt is sérelmezi, hogy a 40 éven túl még három hónapot dolgozott. Ezalatt is fizette a járulékát, ezt azonban nem számolták bele a megállapított nyugdíjába. Havonta 83 ezer forintot fizetett be.
– Az összegből 37 ezer forintot szociális hozzájárulásként adtam be, de miért nem a nyugdíjalapomba ment ez a pénz? – kérdezte a nyugdíjas.

  Nyugdíjszakértőink szerint a konkrét esetben a nyugdíjfolyósítónál törvényesen jártak el, amikor a teljes életpálya keresményeit vették figyelembe, mert a régi  – „csak ezer forint volt az átlagkereset” – összegek egy speciális számítással kerültek be a rendszerbe. A nyugdíjak kiszámítása egy bonyolult, többlépcsős folyamat. A lényege, hogy az állami nyugdíjra jogosultak egész életükben szerzett szolgálati ideje képzi az alapot – ezt évente, napra pontosan mutatják ki –, melyre vetítve kiszámolják az egész életpálya alatti átlagkeresetet évenként nettósítva. A nyugdíjba vonulás előtti évhez történő átszámítás a szolgálati idő hosszát figyelembe véve a történik, tudtuk meg a Nyugdíjpénztárak Országos Szövetségétől.

  A nőknek duplán fontos a jó nyugdíj, hiszen statisztikailag szemlélve tovább élnek, hosszabb ideig élvezhetik a nyugdíjas éveiket, mint a férfiak. Ugyanakkor az esetükben létezik egy úgynevezett bér- és nyugdíjszakadék. Az Európai Bizottság tavaly publikált egy nyugdíjakat vizsgáló tanulmányt, melyből kiderült, a magyar nők nyugellátása 15 százalékkal marad el férfiakétól. A jelenség okai sokrétűek. A nők általában korábban mennek nyugdíjba. A férfiakhoz képest nagyobb valószínűséggel inaktívak a munkaerőpiacon rövidebb-hosszabb ideig, például gyermekvállalás miatt, vagyis életük során többször is előfordulhat olyan helyzet, hogy vagy nincs munkahelyük, vagy nem fizetett munkát végeznek. Ugyanakkor aktív éveikben is jellemzően kisebb óraszámban és/vagy kevesebb évet dolgoznak, valamint átlagosan alacsonyabb fizetést kapnak. Ez a kombináció azt eredményezi, hogy mind az élethosszra vetített járulékfizetési időszakuk, mind a befizetett járulékuk mértéke a férfiaké alatt marad.

  A pénzügyi tudatosság fejlesztése, a nyugdíjcélú megtakarításokra való odafigyelés, az egyéni megtakarítás fontossága a nők számára ezért különösen kiemelkedő. A nyers igazság az, hogy a jó nyugdíj azoknak adatik meg, akik aktív korukban sokáig és szépen kerestek, és azoknak, akik időben gondolkodtak előre... A többség fontosnak is tartja az öngondoskodást, de a felmérések szerint csak minden harmadik ember tesz érte.

Forrás: sonline.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - 58700 forint 40 évnyi munka után.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector