Startlaphoz Csatlakozz!

Nőket, kisebbségieket, idősebbeket keresnek

Dollárszázmilliók a sokszínűségért

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. augusztus 09. vasárnap, 10:00


Az új ötletekre épülő technológiai iparban kulcsfontosságú, hogy a munkatársak minél több szempontból tudják megvizsgálni a problémákat. Az élenjáró vállalatok dollárszázmilliókat költenek arra, hogy csapatuk összetétele a lehető legszínesebb legyen – írja a Világgazdaság.


  Hazai viszonyok között egészen megdöbbentőnek tűnő programokkal kényeztetik munkatársaikat a világ legismertebb technológiai vállalatai. Az Intel például az eddiginek a duplájára emelte azt a bónuszt, amelyet azoknak fizetnek, akik segítenek növelni a vállalati sokszínűséget – derül ki a The Wall Street Journal összeállításából. A kezdeményezés lényege, hogy annak, aki nőt, valamelyik kisebbséghez tartozót vagy szeniort – azaz a nyugdíjkorhatár felé közelítő személyt – ajánl munkatársnak, és az illetőt fel is veszik, annak 4000 dollárt fizet a társaság. A lépés kapcsán az Intel hivatalosan azt közölte: elkötelezettek amellett, hogy minél színesebb legyen a náluk dolgozó csapat összetétele. Ez a törekvés egyébként az elmúlt másfél évben egyre nagyobb figyelmet kapott a technológiai szektorban tevékenykedő társaságoknál, hiszen ezeknél túlnyomó többségben férfiak dolgoznak. Az Intelnél például a múlt év végén foglalkoztatott 54 ezer ember háromnegyede volt férfi, és csak az alkalmazottak 44 százaléka színes bőrű. A problémáról a januári CES-en (Consumer Electronics Show) Brian Krzanich, az Intel vezérigazgatója is beszélt, és akkor bejelentette, 300 millió dollárt fordítanak arra, hogy növeljék a munkavállalói sokszínűséget a társaságnál.

  A Facebook júniusban indított el egy programot néhány részlegénél, amelynek lényege, hogy az állásinterjúkra behívottak között legalább egy, valamelyik kisebbséghez tartozó személynek lennie kell, bármely pozícióról legyen is szó. A Google saját kezdeményezésének keretében 150 millió dollárt költ a munkahelyi sokszínűség fokozására. De az Apple-nél is úgy érzik, hogy változtatni kell a jelenlegi helyzeten. Tim Cook, a társaság vezérigazgatója tavaly beszélt arról, hogy a náluk dolgozók 70 százaléka férfi, és az iparág korántsem tett eleget azért, hogy több nőt csábítsanak a technológiai szektorba. Az, hogy az alkalmazottak minél több csoportot képviseljenek, nemcsak etikai szempontból fontos, de hatással van az üzleti teljesítményre is. „Őszintén hiszek abban, hogy a legsokszínűbb csoport tudja elkészíteni a legjobb terméket” – jelentette ki Tim Cook idén júniusban az Apple nagy fejlesztői konferenciáján, a WWDC-n egy beszélgetés során.

  A folyamatos fejlődésre, új ötletekre épülő technológiai iparban kulcsfontosságú, hogy bizonyos problémákat több szempontból is meg tudjanak vizsgálni, így a vállalatoknak egyértelműen az az érdekük, hogy minél szélesebb körből válasszák ki munkatársaikat. Persze arra is oda kell figyelniük, hogy ha sikerült megtalálni a megfelelő embereket, akkor meg is tartsák őket. Az ezt célzó kezdeményezések között is különlegesnek számít a Netflix lépése, amellyel a fizetős online videoszolgáltatást működtető vállalat a gyermeket vállalók helyzetén segít. Az új program lényege, hogy azok, akiknek gyermekük születik, vagy örökbe fogadnak, az azt követő egy évben korlátlan mennyiségű szabadságot vehetnek ki. A cég tájékoztatása szerint ebben az időkeretben a szülők szabadon dönthetnek arról, hogy rész- vagy teljes munkaidős formában mikor mennek vissza a vállalathoz, illetve arra is van lehetőség, hogy ha szükséges, akkor a visszatérésük után ismét szülési szabadságra menjenek. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek jobban teljesítenek a munkahelyükön, ha nem kell aggódniuk az otthoni dolgok miatt. Ez a program támogatja a munkatársainkat életük jelentős változásánál, és segít nekik úgy visszatérni a munkába, hogy teljes mértékben a feladataikra tudjanak összpontosítani” – állítják a Netflixnél.

  Nem csoda, hogy oda tudnak figyelni az alkalmazottak segítésére is, hiszen a társaság rendkívül jó időszakát éli: bevétele a második negyedévben 1,64 milliárd dollár volt, ami 22 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A cég tavaly intenzív nemzetközi terjeszkedésbe kezdett, amelynek eredményei már látszódnak: az április–júniusi időszakban 3,3 millió új előfizetővel bővült a netflixes tábor, közülük mindössze 900 ezren élnek az Egyesült Államokban. A vállalat bejelentette azt is, hogy Japánban a harmadik negyedévben, több dél-európai országban az év végén, míg Kínában jövőre teszik elérhetővé a szolgáltatást.

Forrás: Világgazdaság

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Dollárszázmilliók a sokszínűségért.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector