Startlaphoz Csatlakozz!

Az atipikus foglalkoztatási formák nyújthatnak megoldást

Ne kelljen választani a gyermekvállalás, a szoptatás és a munka között

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. augusztus 10. hétfő, 08:00

Augusztus első hetében az UNESCO minden évben felhívja a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára. Ami az anyukák szándékát illeti, Magyarországon egészen jó a helyzet, a szülés előtt álló nők 95 százalékának szándékában áll szoptatni a kisbabáját, és minden második csecsemőt sikerül is négyhónapos, minden harmadikat pedig féléves koráig kizárólag anyatejjel táplálni. Ez azonban összességében azt jelenti, hogy a csecsemőknek így is csak egy harmadát táplálják az ajánlásoknak megfelelően – írja a divany.hu.

  Ennek sok oka lehet, az egyik, hogy a világon 830 millió jelenleg dolgozó nőnek csak nagyon kis része dolgozik olyan munkahelyen, ahol megoldható a szoptatás. A világszervezetnek az a célja, hogy 2025-re a babák 50 százaléka az élete korai szakaszában a megfelelő táplálást kapja, ezért fel szeretnék hívni az országok döntéshozóinak a figyelmét a problémára.
 
 Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi lehet az a reális élethelyzet, munkahely, ahol megoldható, hogy az anyukája – akár igény szerint, de nem legyünk telhetetlenek, elégedjünk meg azzal, hogy háromóránként – megszoptathatja a kisbabáját. Orvos? Nyilván nem viszi be a betegek közé a babát. Tanár? Óra közben? Cipőfelsőrész készítő a csörgő-csattogó gépek és a szalag mellett? Kertész? Egész nap a szabad ég alatt? 
 
  Mivel nem sikerült rájönnöm a megoldásra, úgy döntöttem, megkérdezem az UNICEF-et. Ahol azt a választ kaptam, hogy az igazi segítség a fiatal anyukáknak az lenne, ha elterjednének az olyan atipikus foglalkoztatási formák, akár a részmunkaidő, akár az otthonról dolgozás, ahol a szoptatás megoldható. De akár arról is szó lehet, hogy a bébiszitter, apuka vagy a babára vigyázó nagymama beviszi a kicsit az anya munkahelyére, ahol van egy nyugalmas hely, ahová elvonulhatnak - mondta el a Díványnak Lux Ágnes.
 
  A lényeg az, hogy ne legyen döntéskényszer, ne kelljen választani a gyermekvállalás és szoptatás és a munka között. Ha egy édesanya bármilyen okból, kényszerből vagy saját döntéséből visszamegy dolgozni, annak ne lássa kárát se a baba, sem pedig az édesanya.
 
  A KSH Magyarország 2011. éves összefoglalója szerint a rendszerváltás óta szinte semmi sem történt annak érdekében, hogy a kisgyermekes édesanyák a családdal összeegyeztethető munkahelyhez jussanak. A jogi környezet ugyanis egyáltalán nem kedvez a határozott idejű munkaszerződéssel, részmunkaidőben, távmunka keretében, munkaerő-kölcsönző cégen keresztül történő foglalkoztatás, önfoglalkoztatás stb. – szélesebb körű elterjedésének.
 
  Ez nemcsak a dolgozó anyák és csecsemőik számára veszteség. Veszteség a munkáltatók szempontjából is. A dolgozó anyák megfelelő anyasági ellátások mellett – ideértve a szoptatást támogató munkahelyi környezetet is – elégedettebbek a munkájukkal és lojálisabbak a munkáltatójukhoz is. Az anyatejjel táplált gyerekek pedig kevesebbszer lesznek betegek, így anyukájuk kevesebbet kell, hogy távol maradjon a munkahelyétől. A pozitív hatások magasabb produktivitást eredményeznek – hatékonyabb működéshez járulnak hozzá, amelyből pedig a tágabb gazdasági környezet is profitál.
 
  Ezeket az összefüggéseket felismerve, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) három egyezményt fogadott el, amely különböző garanciákat biztosít várandós anyáknak és kismamáknak, – ideérte a szoptatáshoz való jog biztosítását – és az atipikus munkavállalási formákban dolgozó nők számára megfelelő megoldást jelentő opciók kidolgozásának fontosságát hangsúlyozza. A világon 67 állam fogadott el legalább egyet, a kismamákat védő három nagy egyezmény közül. De még több kormányzatnak kellene csatlakoznia ehhez a növekvő mozgalomhoz – és lenne szükség ezeket a védelmi intézkedéseket átültetni.

Forrás: divany.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Ne kelljen választani a gyermekvállalás, a szoptatás és a munka között.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector