Nincs még annyi közmunkás, amennyi a kerítéshez kellene

Többszöri nekifutásra sincs még annyi közmunkás, amennyi a szerb–magyar határon épülő NATO-kerítéshez kellene. Pedig a honvédség szorgalmasan toboroz, egyszerre több városban, reggeltől estig, félórás turnusokban járulnak a katonák elé a Csongrád megyei regisztrált munkanélküliek, kizárólag férfiak. Többségük nem szívesen dolgozik a tűző napon, de nem nagyon van más választása, különben oda az eddig kapott szociális támogatás is. A szegedi toborzáson jártunk – olvasható a vs.hu-n.

 Én élethosszig tartó, félmilliós fizetésben bízom. Ezért jöttem – ironizál a 39 éves László a szegedi megyeháza lépcsőjén. Rajta kívül még több százan, kizárólag férfiak, regisztrált munkanélküliek kaptak a napokban értesítőt, hogy péntek reggel jelenjenek meg a munkaügyi központból lett megyei kormányhivatalban. Közülük választják ki azokat a közmunkásokat, akik a honvédség katonáival együtt az ideiglenes határzárnak nevezett kerítést építhetik 175 kilométeren, a szerb–magyar határon.
 
  „Ez olyan, mint egy vasútállomás, kész káosz, 3 millióan vannak” – kapaszkodik meg László mellett a lépcsőn egy idősebb férfi. Nem öltözött ki az alkalomra, atlétatrikóban, papucsban szól oda, hogy „egyébként jó az a kerítés”.
– Ön is építi majd? – érdeklődünk.
– Én a szocializmust építettem – feleli, és ezzel ott is hagy bennünket.
 
  Mások is visszafordulnak, „annyian vannak, nem várom meg” – kiabálja hangosan mobiltelefonjába egy fiatal. Lászlónak sem fűlik a foga az effajta munkához.
 
   “ Nem akarok ott a melegen rohadni – mondja az egyébként kerékpárszerelő férfi, aki egyetlen percet sem dolgozott a szakmájában, és tőlem tudja meg, mit takar a hivatalos értesítőben az állásegyeztetés.
 
  Közben szélsebesen elterjed a hír az épület előtt, hogy csak azok kellenek, akik voltak sorkatonák. A 31 fokos melegben nem sokan lélegeznek ettől fel, sokkal jobban tartanak attól, hogy mi lesz, ha marad a hőség, a tűző napon hogy bírják majd a kemény fizikai munkát.
 
  Arnik Lászlónak ínszalagsérülése van, ez vetett véget futballistakarrierjének is. Se pénze, se lehetősége nem volt még a gyógyulásra, a kerítésdrótot se szívesen húzná a határban, de ha muszáj, kimegy. Fél, hogy odalesz az alig valamivel több, mint 20 ezer forintos szociális segély.
 
   „Elvállalni is probléma, nem elvállalni is probléma – gondolkodik hangosan egy másik férfi az árnyékban, a dohányzásra kijelölt helyen. Egyik szálat a másik után nyomja el, ideges, attól fél, ha igent mond a kerítésépítésre, elveszti mostani munkáját az egyik szociális szövetkezetnél. „Ha egyikünk kiesik, a szociális iroda azonnal küld helyette másik nyolcat.” Hogy „bebiztosítsa” magát, az összes, otthon fellelhető orvosi papírját magával hozta. Egy nagyobb nejlonszatyor tele lett vele.
 
  Nem csak az utcán, a fák alatt, a lépcsőn várakoznak sokan, az épületben is kígyózik a sor. A Lengyel Köztársaság konzulátusának is helyet adó többemeletes ház aulájában a padokon is kuporognak az emberek. Többen a földön guggolva töltik a toborzási papírokat.
 
  Péter Rudolf 58 éves. Amikor mellé guggolok, épp az állapotfelmérőt írja. Nem túl optimista, azt mondja, mehetett volna már korábban is füvet nyírni, de az üzemorvos nem engedte, alkalmatlannak tartotta a munkára. „Három komoly betegségem is van, mi lesz, ha a határban leszek rosszul?” Az állapotfelmérőn nyilatkozniuk kell arról, hogy volt-e balesetük, műtétjük, dohányoznak-e, szednek-e valamilyen gyógyszert. Ezt követően katonaorvos is megvizsgálja őket.
 
  „Hányas lába van?” – kérdezi az asztal mögött ülő nő egy 61 éves férfitól a sorban.
– Melyiket kérdezi?
– Hogyhogy melyiket? – értetlenkedik az ügyintéző.
– Az egyik 42-es, a másik 38-as. Elfagyott a télen, a hidegben, az utcán. Le kellett vágni.
 
 Sándornak 2 éve van még a nyugdíjig, kell a pénz, mondja, és ha ehhez kerítést kell építeni, akkor kerítést épít.
 
  „Van itt izom” – mutatja erre agyontetovált karját Hardy Ferenc. Öt éve nincs munkája, utoljára kőműves mellett volt segédmunkás, de még jól tartja magát. Neki is kéne a pénz. Most havi 22 ezer forintból él. Miközben ezt meséli és előhúzza az átlátszó nejlonba összehajtogatott bizonyítványait, egy másik férfi már biciklire pattan, és indul is haza. „Amikor kiderült, hogy kerítést kell építeni, otthagytam őket. Megyek inkább targoncatanfolyamra.”
 
  Aki marad, azt harmincas csoportokban beterelik egy nagyobb terembe. Itt U alakba rendezett asztaloknál álldogálva hallgathatják végig két civil ruhás, egyébként hivatásos katonanő tájékoztatóját arról, hogy mi vár rájuk a szerb–magyar határon.
 
  „Ordítanak, mint az állat – árulja el egyikük, bennünket ugyanis nem engednek be a földszinti terembe. Megtudjuk, hogy két műszakban kell dolgozniuk. A délelőttösök reggel 6 órakor kezdenek, a délutánosok 2-kor, busszal viszik őket a zöldhatárra. Aki nem a városban lakik, hanem messzebbről jön, annak a Szegedig tartó útiköltségét is kifizetik. Naponta 8 órát kell dolgozni, közben kétszer kapnak enni, a melegben jár védőruha és védőital is. A fizetés nettó 51 ezer forint.
 
  Van, aki már a legelső, július végi verbuváláson igent mondott. Péter már a szerződést is aláírta, hétfőn kezd Mórahalomnál. Augusztus 31-ig szól a papírja, amit csak azért írt alá, mert kötelező volt. „Voltak, akik hőbörögtek emiatt, de azt mondták, ha nem írunk alá, azzal azt kockáztatjuk, hogy elesünk minden támogatástól” – mondta a hónapok óta munkanélküli szegedi fiatalember.
 
 Nemcsak Szegeden, hanem Mórahalmon is volt toborzás. Összesen 350 közmunkás kell az építkezéshez, eddig valamivel több, mint száz tudott munkába állni. Közülük is sokan lemorzsolódtak az egészségügyi vizsgálaton.
 
  A miniszterelnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen szabta meg, hogy augusztus 31-re a kerítésnek állnia kell, bár azóta kiderült, hogy nem fog. A munkára 29 milliárd forintot különítettek el, ebből nagyjából 10 milliárdba kerül a gúlás NATO-kerítés, 255 millióba a közmunkások foglalkoztatása.

Forrás: vs.hu