Startlaphoz Csatlakozz!

Nem kapják meg a prémiumo

A megemelt bér ellenére is csökken az állami MVM dolgozóinak fizetése

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. augusztus 12. szerda, 09:05

Az elvben megemelt bér ellenére sajátos trükkel csökken az állami MVM dolgozóinak fizetése: január óta egyszerűen nem kapják meg a jövedelmük 20-30 százalékát kitevő prémiumot. Lázár János az MVM-es dolgozók közül az atomerőműveseknek külön megígérte a járandóság kifizetését, ám eddig ez se valósult meg – tudta meg a Népszabadság.

  Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy júniusi sajtótájékoztatón nagylelkűnek tetsző bejelentést tett. Eszerint közbenjárására az MVM Paksi Atomerőmű dolgozói rendkívüli intézkedésként megkapják azt a prémiumot, ami szerintük év eleje óta dukál nekik. Ám ez mindeddig nem történt meg. Ráadásul a szakszervezetek szerint a kifizetés az MVM-csoport összes, mintegy 8 ezer dolgozójánál elmaradt. A paksiakon kívülieket még ennyivel se hitegetik – derül ki az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek írt, lapunk birtokába került leveléből.
 
  Ebben emlékeztetnek: az éves béremelésről március 19-én döntött az MVM-csoport. Szerintük ennek része a prémium, a jutalom és más teljesítményösztönzők. Egy szakértőjük tájékoztatása szerint ez bérüknek hagyományosan 20-30 százaléka. Ám ismereteik szerint ezekre az illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) alá tartozó, Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), az MVM tulajdonosi jogainak gyakorlója mégis kifizetési stopot rendelt el.
 
  Azt is megtiltották, hogy a dolgozók számára prémiumhoz kötött feladatokat tűzzenek ki. A szakszervezet olyannyira biztos abban, hogy ez a csoportszintű megállapodás megsértése, hogy több leányvállalatnál – Vértesi Erőmű Zrt., Atomix Kft. – perek indultak a kifizetésért. Az ügyben az MVM-nél értesülésünk szerint tavasz óta patthelyzet uralkodik.
 
  A probléma a kormány szintjéig is eljutott. Lázár János júniusban Paksra látogatott, sajtótájékoztatóján közölte: miután találkozott a helyi szakszervezetek képviselőivel, ügyükben rendkívüli intézkedést kért a kormánytól.
 
  Tekintettel arra, hogy úgy általában minden állami cégnél felfüggesztették a célprémiumokat, Seszták Miklóstól soron kívüli engedélyt kért arra, hogy biztosítsák a dolgozók kollektív szerződésben rögzített elmaradt juttatásait, mintegy 600 millió forint értékben – közölte akkor. Szakszervezeti forrásaink szerint ez mindeddig nem történt meg. Ráadásul a többi MVM-es dolgozónak Lázár János nem is ígért különleges elbánást.
 
  A 2014. december 29-i országos bérmegállapodás 3-4 százalékos emelést ajánlott, az MVM-csoport bér- és szociális juttatásokról szóló március 19-i megállapodása 2,5 százalékos keresetszínvonal-emelésről döntött – közölte a Miniszterelnökségnek, a nemzeti fejlesztési tárcának és az MVM-nek egyaránt megküldött kérdéseinkre a fejlesztési tárca. A célprémiumok szerepelnek az MVM-csoport üzleti tervében – szögezik le. Ezek feltételeit helyi kollektív szerződések szabályozzák. Az MVM Paksi Atomerőmű ez évi üzleti tervében szereplő kifizetés „kiírásra került”. Ez „folyamatban van”: az első kifizetéseket a tárca augusztusra ígéri.
 
  A szakszervezetek által felvetett kérdésekre a tárca nem tért ki. Így nem tudni, hogy az MNV valóban elrendelt-e prémiumkifizetési stopot, s ez ellenkezhet-e az MVM-es bérmegállapodásokkal. Azt sem, hogy a Lázár János által a paksiaknak kilátásba helyezett kivételezés kiterjeszthető-e az MVM többi dolgozójára.

Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A megemelt bér ellenére is csökken az állami MVM dolgozóinak fizetése.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector