Startlaphoz Csatlakozz!

Megváltozik a közoktatás irányításának egész rendszere

Hoffmann rugalmasabb munkaidőt és lényegesebb jobb fizetést ígér a pedagógusoknak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. március 24. szombat, 12:13

Az oktatási területen időarányosan teljesültek a kormányzati vállalások, az idei év feladata, hogy az elfogadott új kerettörvényeket tartalommal töltsék meg - mondta Hoffmann Rózsa a Félidőben címmel szombaton a fővárosban rendezett konferencián. Az oktatási államtitkár beszélt arról is, hogy megváltozik a közoktatás irányításának egész rendszere.

    Az oktatási államtitkár felidézte, azt ígérték, hogy megújítják az oktatásügyet, mert az ország felemelkedése csak így képzelhető el. Úgy értékelte, hogy jól állnak, amit vállaltak, időarányosan teljesítették. Kiemelte: két új oktatási törvényt alkottak meg, megszületett a köznevelési és a felsőoktatási törvény, és közreműködtek a szakképzési törvény kidolgozásában is.

    Az idei év feladata, hogy a kerettörvényeket tartalommal töltsék meg - jelezte.

    Hoffmann Rózsa azt mondta, hogy az erkölcsi rend, aminek hiányát megszenvedték az előző szocialista kormányzás alatt akkor állhat helyre, ha az iskola nagyobb szerepet vállal a nevelésben, és ennek hangsúlyos része a gyermekek erkölcsi nevelése.

    Az oktatási államtitkár az egyik legsúlyosabb hiányosságként említette a tartalmi szabályozás megszűnését, ezért - folytatta - új nemzeti alaptantervet alkotnak.

    Megváltozik a közoktatás irányításának egész rendszere, egyértelműen állami feladata lesz a szakmai, és tartalmi irányítás és a pedagógusok munkájának ellenőrzése - ismertette, hozzátéve: ez a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közvetlen irányítása alatt valósul meg, döntő módon a járásokon keresztül. Az iskolák, intézmények működtetése megmarad az önkormányzatoknál, a jelenlegi iskolafenntartóknál - részletezte.

    A pedagógus életpályamodell kapcsán megerősítette: 2013. szeptember 1-jétől lép majd életbe, kiszámíthatóvá, vonzóvá igyekszik tenni ezt a hivatást, szabályozza a feladatokat, ehhez rugalmasabb munkaidő-beosztást és a mostaninál lényegesebb jobb fizetési kondíciókat rendelve.    

    Szólt még arról, továbbra is a GDP 1,5 százalékát fordítják a felsőoktatásra, de az eddigiekhez képest átstrukturált módon. A cél a minőség, a versenyképesség biztosítása - hangsúlyozta.

    Az államtitkár kitért arra, hogy majdnem 70 ezer fiatal képzését fogja az állam részben, vagy egészében vállalni, eközben az érettségizők száma nem éri el a 90 ezret. A hallgatói szerződést szólva azt mondta, az szabad döntésen alapuló polgári jogi szerződés lesz, a teljes- illetve részösztöndíjas hallgatók dönthetnek, hogy megkötik-e ezt a megállapodást.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Hoffmann rugalmasabb munkaidőt és lényegesebb jobb fizetést ígér a pedagógusoknak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector