Startlaphoz Csatlakozz!

A projekt keretében ötvennel növelték a dolgozói létszámot

Bővíti gyártókapacitását a Samsonite Hungária Kft.

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. április 18. péntek, 15:40

Csaknem két és fél milliárd forintos beruházással közel 30 százalékkal bővíti kapacitását az utazóbőröndöket gyártó Samsonite Hungária Kft. szekszárdi üzemében - közölte a társaság.

    A kft. a 2,39 milliárd forintos fejlesztéshez 717 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv forrásaiból. Ezzel a Samsonite cégcsoport folytatja a 2009-ben megkezdett, több mint ötmilliárd forint értékű beruházási programját Magyarországon.

    Tájékoztatásuk szerint a projekt keretében polikarbonát bőröndgyártó kapacitást építenek ki, a napi 800 bőrönd gyártását lehetővé tévő gépekhez új, 4400 négyzetméteres csarnok épül a cég szekszárdi telephelyén. 

    A technológia a Samsonite számára új, magasabb hozzáadott értéket képvisel; a formatervezett polikarbonát bőröndök gyártását - az úgynevezett curv technológiával készülő, korábbi sikeres modellek megtartása mellett - vezetik be, hiszen a különleges eljárással készülő innovatív termékek keresettek az európai piacon - írták.

    A cég közleménye szerint a fejlesztéssel a kft. termékportfóliója szélesebbé válik, termelési kapacitása 28 százalékkal bővül, ez hosszú távon biztosítja a termelést Magyarországon, ezen belül a dél-dunántúli régióban tartását.

    Pinczel József gyárigazgató az MTI-nek elmondta: az új üzemcsarnok várhatóan május közepén elkészül, és május végén, június elején elkezdődik a gyártás. A szekszárdi üzem alapterülete 19 000 négyzetméterre bővül.

    A társaság, amely tavaly 640 ezer utazóbőröndöt gyártott, idén pedig a tervek szerint 700 ezret állít elő, a projekt keretében ötvennel bővítette dolgozói létszámát, jelenleg 500 embernek ad munkát - tette hozzá.

    A Samsonite Hungária a 2012-es 11,59 milliárd forint árbevétel után 2013-ban 12,7 milliárd forint árbevételt és 1,2 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. A cég idei tervezett árbevétele 15 milliárd, az adózás előtti eredmény pedig 1,5 milliárd forint - mondta a gyárigazgató.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Bővíti gyártókapacitását a Samsonite Hungária Kft..
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector