Startlaphoz Csatlakozz!

„Szuperdolgozók”

Többre értékelik a munkát a szabadidőnél a jómódú, tanult brit dolgozók

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. április 23. szerda, 09:24

Többre értékelik a munkát a szabadidőnél a jómódú, tanult brit dolgozók - derült ki egy oxfordi tanulmányból. Az új „szuperdolgozók” több időt töltenek a munkahelyükön, mint az alacsonyabb végzettségűek.

    Az Oxfordi Egyetem kutatói azt találták, hogy az 1960-as évek óta lényegesen emelkedett a tehetős munkavállalók munkaideje. Közgazdászok szerint a fizikai munkától egyre távolabb kerülő diplomások számára a munka intellektuálisan és érzelmileg is egyre nagyobb örömet okoz, ezért nem érzik szükségét annyi szabadságnak, mint korábban - ismertette a The Daily Telegraph online kiadása az Oxfordi Egyetem Sociology Working Papers című kiadványában közzétett tanulmányt.

    Míg valaha a szabadidő a 19. század úriemberének társadalmi státuszszimbóluma volt, ma a sikeres emberek jó része a munkanélküliség és a lustaság jelét látja benne.

    Joachim Voth, a Zürichi Egyetem kutatója azt mutatta ki, hogy 1800-ban az angol munkás átlagosan heti 64 órát dolgozott. „A 19. században abból is meg lehetett mondani, mennyire szegény valaki, hogy milyen sok időt töltött a munkahelyén” - magyarázta.

    Velük ellentétben a felsőbb osztályok sokkal kevesebbet dolgoztak, ráérő idejüket pedig „értékes” tevékenységgel, tudományokkal, jótékonysággal, művészetekkel vagy a jogrend kérdéseivel töltötték. A kutatók szerint a régebbi korok önkéntes időtöltései mára fizetett foglalkozásokká váltak.

    A diplomások 1965-ben kicsit több szabadidővel rendelkeztek, mint akik nem tanultak tovább, ám 2005-ben az egyetemi végzettségűek átlagosan heti nyolc órával többet dolgoztak már náluk.

    A Kaliforniai Egyetem egy kutatása szerint a szellemi munka olyan inspirálóvá válhat, hogy az emberek elkezdik jobban élvezni, mint az otthon töltött időt.

    Nők esetében még feltűnőbb ez a tendencia: a magas végzettségű nők közül egyre többen döntetnek a fizetett munkában töltött idő mellett az otthoni feladatok és a szabadidő rovására.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Többre értékelik a munkát a szabadidőnél a jómódú, tanult brit dolgozók.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector