Startlaphoz Csatlakozz!

Ezer lakosra 8,8 élve születés és 13,2 halálozás jutott

Mélyponton a születések száma

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. április 23. szerda, 18:00
 
 Kevesebben haltak meg és mérséklődött a természetes népességfogyás az év első két hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett gyorstájékoztatója szerint. Ez azt jelenti, hogy - a migrációs adatokat figyelmen kívül hagyva - 7050-nel csökkent az ország lélekszáma a 2013. januári-februári adatokhoz képest.

    Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint januárban és februárban 14 069 gyermek született, ez 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 21 119 volt, ami pedig 3,9 százalékos csökkenést jelent a korábbi év első két hónapjához viszonyítva.

    A tájékoztatás szerint a születésszám januári enyhe emelkedését követően februárban 1,9 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. A 2014 második hónapjában regisztrált 6485 élve születés a legalacsonyabb februári értéknek számít a népmozgalmi statisztika történetében.

    A halálozások száma az év mindkét hónapjában kevesebb volt, mint tavaly, így az előző év azonos időszakához viszonyítva - 858-cal kevesebb halálozásból adódóan - 3,9 százalékkal csökkent.

    A házasságkötések száma január-februárban emelkedett 2013 azonos időszakához hasonlítva. Az év első két hónapjában anyakönyvezett 2354 házasságkötés jelentősen, csaknem 14 százalékkal, számszerűen 287-tel haladta meg a bázisidőszaki értéket.

    A KSH adatai szerint ezer lakosra 8,8 élve születés és 13,2 halálozás jutott. Az előbbi értéke nem változott, az utóbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt 2013. január-februárhoz viszonyítva. A 2014 első két hónapjában regisztrált 13,2 ezrelékes halálozási arány nagyságrendjét tekintve az elmúlt csaknem négy évtized legalacsonyabb január-februári értékének számít.

    Közölték, az év első két hónapjában ezer élve születésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 1,5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal magasabb volt az előző év január-februárinál.

    A halálozások száma számottevően, míg a születéseké enyhén mérséklődött, ennek következtében a természetes fogyás üteme 4,9 ezrelékről 4,4 ezrelékre csökkent, ami a 2013. január-februári 7879-cel szemben 2014 első két hónapjában 7050 embert jelentett - áll a KSH gyorsjelentésében.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Mélyponton a születések száma.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector