Startlaphoz Csatlakozz!

Másfél millió forintos alapfizetés

Ennyit keresnek a magyar politikusok a németekhez képest

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. április 28. hétfő, 08:06

Sok vagy kevés Orbán Viktor miniszterelnök másfél millió forintos alapfizetése Angela Merkel bruttójához, illetve ahhoz képest, hogy általában mekkora a különbség a bérekben a két ország között?

   Azután, hogy nemrégiben a hazai és a németországi (valamint a brit) béreket vetettük össze két szektorban, ezúttal annak jártunk utána, hogy mekkora lehet a távolság a politikusfizetések között. Arra jutottunk, hogy nagyjából ugyanakkora a differencia a magyar és a német miniszterek fizetése között, mint az átlagos munkavállalók bruttó bére esetében. Orbán Viktor és Angela Merkel kormányfő bruttója között ennél kisebb a szorzó, a parlamenti képviselők esetében pedig jóval nagyobb, több mint tízszeres. És akkor lássuk a részletes fizetési adatokat!
 
  Magyarország
 
   Magyarországon a parlamenti képviselők alapdíja 2008 óta változatlan, havi 231,9 ezer forint. A bizottságokban betöltött pozícióval, pozíciókkal együtt többszörösét is meg lehet keresni. Egy országgyűlési bizottság elnöki posztjáért 278 280 forint jár, a helyettese 231 900 forintra számíthat, egy sima bizottsági tagság 162 330 forintot hoz a konyhára, de egynél több bizottsági tagság esetén a második már csak 58 ezret ér.
 
   Frakcióvezetésért 278 280, helyettesi pozícióért 231 900 forint jár, lakhatási támogatásként a jogosultak 115 950 forintot vehetnek fel. Azok a képviselők, akik választókerületi pótlékra jogosultak, a tiszteletdíj 60-160 százalékát vehetik fel ezen a címen: a legkisebb pótlékot a budapestiek, a legnagyobbat a fővárosba több mint 300 kilométeres távolságról érkezők.
 
   Amint arról korábban beszámoltunk, a miniszteri fizetés 1,1 millió forint, az államtitkárok ennél alaphangon bő százezer forinttal kapnak kevesebbet. Ehhez jön még az egységesen 200 ezer forintos éves cafeteria, valamint - ha van - a deviza napidíjak, a képviselői fizetések és lakhatási támogatások összege.
 
  A miniszterelnöki bruttó alapfizetés másfél millió forint, amihez Orbán Viktor esetében még a képviselői díj is hozzájön.
 
Németország
 
   A németországi parlamenti képviselők bruttó alapfizetése megközelíti a 8,7 ezer eurót (ez 307 forintos árfolyammal számolva közel 2,7 millió forintot jelent), amihez jön még 4,2 ezer euró adómentes költségtérítés. Ebben a bizottsági tagság után járó pótlékok nincsenek benne, továbbá a politikusoknak - mivel közalkalmazottak - munkanélküliségi és egészségügyi járulékot nem kell fizetniük, ami az átlagemberhez képest több száz euróval is javítja a nettó értéket.
 
   A miniszterek havi bruttó alapfizetése közel 14 ezer euró (4,3 millió forint), plusz a 3,7 ezer eurós költségtérítési keret. Ha egy miniszter távozik a posztjáról, kvázi végkielégítésként egyszeri juttatásként 62,7-188 ezer euró közötti összegre számíthat. Egy miniszteri állás nyugdíjszempontból sem rossz üzlet: ha egy miniszter kitöltött egy ciklust, akkor automatikusan jár a 3 860 eurós havi nyugdíj, minden további miniszteri év plusz 330 eurót jelent, a felső plafon 10 ezer euró.
 
   Angela Merkel kancellár munkáját 17 ezer euróval és 4 ezer euró költségtérítés-kerettel honorálják. Tavaly költségtérítésre az év során 12,3 ezer eurót számolt el, vagyis a bruttó összeg meghaladta a 218 ezer eurót, ami 67 millió forintnak felelt meg. Ez első pillantásra igen jó fizetésnek tűnik, de az azért árnyalja a képet, hogy egy átlagos takarékpénztári elnök Németországban ennek kétszeresét - mintegy félmillió eurót - kapja, szintén bruttóban.
 
Távolságok
 
   A németországi fizetésekkel összehasonlítva a magyarországiakat az látszik, hogy a bruttó alapfizetések esetében az ottani képviselők több mint 11-szer keresnek jobban. A minisztereknél ez a szorzó 4 alatt marad, míg a magyar miniszterelnök alapbérét a német kancellár bruttójával összevetve 3,5-szeres a differencia.
 
   Korábbi összeállításunkban arra az eredményre jutottunk, hogy Németországban a bruttó nominális fizetések azonos munkakörök esetén 4-5-ször nagyobbak, mint Magyarországon. (Akkor a kiskereskedelemben és az autógyártásban elérhető fizetéseket vizsgáltuk azért, mert ezekben az ágazatokban itthon meghatározó a német cégek jelenléte.) Az eltérő árszínvonalakat figyelembe véve - azaz a jövedelmeket vásárlőerő-paritáson összehasonlítva - az Eurostat arra jutott, hogy egy átlagos német háztartás kétszer nagyobb rendelkezésre álló jövedelemmel rendelkezik, mint egy magyar.
 
   Még egy adatsor, összevetésül: 2012-ben az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt bruttó nemzeti jövedelem (GNP) Németországban 43720, Magyarországon 21350 dollár volt a Világbank adatai szerint, vagyis itt a differencia valamivel több mint kétszeres.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Ennyit keresnek a magyar politikusok a németekhez képest.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector