Startlaphoz Csatlakozz!

Júniusra ígérnek segítséget

Tízezrek veszthetik el mégis az állásukat?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 03. szombat, 10:44

 „Átkozottul nehéz a helyzet, a munkaügyi hivataloknál égnek a vonalak, és még a fideszes polgármesterek is háborognak” – mondta a Heteknek egy alföldi város polgármestere annak kapcsán, hogy május 1-jétől mindössze 34 közmunkást tudnak majd foglalkoztatni. Igaz, hogy május közepétől az ígéretek szerint ez a szám körülbelül százzal bővülni fog, ám a keret így is jóval kisebb lesz, mint eddig: a téli időszakban előfordult, hogy az ötszázat is meghaladta a közmunkások száma a városban, akik közül mintegy százan vettek részt az úgynevezett alapkompetencia-oktatásban – írja a Hetek cikke nyomán a Világgazdaság.

   Nem sokkal jobb a helyzet az egyik szomszédos kisvárosban sem, ahol a választást megelőző időszakban 200-ra bővült a közfoglalkoztatottak létszáma (közülük százan ültek iskolapadban), ami a következő, májustól szeptember végéig tartó időszakban 50-re esik vissza – legalábbis a jelenlegi lehetőségeket figyelembe véve.
 
   Ugyanakkor két Békés megyei város polgármestere arról számolt be a lapnak, hogy információik szerint egy június 1-től induló újabb programban „szinte korlátlan” lehetőségek lesznek a közmunkások foglalkoztatására – legalábbis a leghátrányosabb települések számára. A Belügyminisztérium is igyekezett cáfolni a közmunkaprogram „befagyasztását”. Közleményükben hangsúlyozták, hogy idén a tavalyinál több pénz jut közfoglalkoztatásra, és 2014-ben is az elmúlt évihez hasonló létszám bevonásával folytatódnak ezek a programok. A költségvetés erre a célra 183,8 milliárd forintot irányzott elő 2014-re, ami 3,9 milliárd forinttal több, mint a tavalyi keret.

Forrás: Világgazdaság
 

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Tízezrek veszthetik el mégis az állásukat? .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector