Startlaphoz Csatlakozz!

A  korhatáremelés foglalkoztatási hatásait tönkre vágja a 2012-ben bevezetett női korkedvezmény

Meglepő számok jöttek a kormánytól nyugdíjfronton

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 06. kedd, 07:00

Jelentősen nőtt az időskorúak foglalkoztatottsága a 1999-2013-as időszakban – ezzel büszkélkedik a kormány a Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramban. Ebből az is kiderül, hogy az idén kezdődő korhatáremelés foglalkoztatási hatásait tönkre vágja a 2012-ben bevezetett női korkedvezmény.

   A kormány a múlt héten küldte meg Brüsszelnek a konvergenciaprogram (KP) aktualizált változatát, ebben jelentős teret szentel a foglalkoztatás bővülésének, amely - a program által is elismerten - részben a közfoglalkoztatás kiterjesztésével magyarázható. Sokkal érdekesebb viszont az a tanulmány, amely a nyugdíjrendszeri szigorítások és a foglalkoztatás összefüggésével foglalkozik.
 
   A tanulmány szerint a 1999-2013-as időszakban összességében több mint 4 százalékkal nőtt a foglalkoztatás, elsősorban a nyugdíjrendszerben bekövetkezett változások miatt. A nyugdíjkorhatár emelése idén kezdődött meg, így a tavalyi 62 évről 2022-re 65 évre emelkedik a korhatár. Ez születési évenként fél évente nő, így az 1951-ben születettek még 62 évesen, 1952-ben születettek 62,5 évesen vonulnak nyugdíjba. A korhatáremelés teljes mértékben először az 1957-es évjáratot érinti - ők már csak 65 évesen gondolhatnak nyugdíjra.
 
Bajnai döntött, Orbán továbbfejleszti
 
   A nyugdíjkorhatár emeléséről még a Bajnai-kormány döntött a nyugdíjrendszer kiegyensúlyozása érdekében - ehhez az intézkedéshez a 2010-ben hatalomra jutott Orbán-kormány sem nyúlt. Sőt, a mostani KP-ban a kormány leszögezi, hogy a reformok következtében 2010-ről 2060-ra a nyugdíjkiadások a GDP 11,9 százalékáról mindössze 12,4 százalékára emelkednek, ami a hosszú távú nyugdíjkiadásokat nézve az egyik legjobb eredmény az Európai Unióban - olvasható a jelentésben.
 
   A korhatáremelés mellett az Orbán-kormány döntött a korhatár alatti nyugdíjak átalakításáról; új korhatár alatti nyugdíj már nem állapítható meg 2012 óta, a meglévő nyugdíjakat pedig átkeresztelték. Egyetlen kiskaput nyitott a kormány a nők esetében - ők akkor is elmehetnek nyugdíjba korhatár előtt, ha megszerezték a 40 év szolgálati időt, amely a kedvezmények rendszere miatt nem minden esetben jelent 40 év tényleges munkaviszonyt. Mint az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fenti ábrájából kiderül, amit a 62-ről 65 évre történő foglalkoztatás növelésével megnyer a gazdaság - azt a női korkedvezménnyel jelentős részben el is veszíti - legalábbis a 2018 utáni időszakban.
 
Ha minden jól megy közel 4 százalékkal nőhet a foglalkoztatás
 
   Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint 2012-es bevezetése óta a női kedvezménnyel több mint százezer nő élt - vagyis ennyien kerültek ki idő előtt a munkaerőpiacról. A rendszer sajátossága miatt ez a szám ugyan tovább nő a következő években, ám lassuló ütemben, a mostani anyagban az NGM azzal számol, hogy ez a létszám 2020 után stabilizálódik.
 
   Így a következő években érdemi foglalkoztatásnövekedés a korhatár előtti szigorításokból, illetve a rokkant-ellátások szigorításából várható - legalábbis az NGM feltételezése szerint. A rokkantsági rendszerbe lépők száma a fele a 2000-es évinek - olvasható a konvergenciaprogramban. (Megint más kérdés, hogy a volt rokkantnyugdíjasok helyzete, rehabilitációja továbbra sem megoldott, így a leggyakoribb kilépési irány a rokkant rendszerből az öregségi nyugdíjrendszerbe van, vagyis érdemi foglalkoztatásnövelő hatás itt nem jelentkezik -  ám erre nem tér ki a jelentés.)
 
   Összességében az NGM azzal kalkulál, hogy 2023-ig további 3,6 százalékkal nő a foglalkoztatás a nyugdíjba meneteli szabályok szigorítása miatt. A nyugdíjkorhatár emelése 1,6, a korhatár előtti nyugdíjazás eltörlése további 1,7 százalékkal növeli a foglalkoztatást. A tárca feltételezése szerint 1,2 százalékkal nőhet a foglalkoztatás a rokkantsági rendszer szigorítása miatt, míg a női korhatár 0,9 százalékkal rontja azt.


Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Meglepő számok jöttek a kormánytól nyugdíjfronton.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector