Startlaphoz Csatlakozz!

Negyedével több pénzt kapnak a védőnői szolgálatok

Nem továbbították a kvázi béremelést a védőnőknek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 06. kedd, 09:00

Az elmúlt négy évben csaknem 25 százalékkal nőtt a védőnői szolgálatok működtetésére fordított támogatás – derül ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár összegzéséből. Az OEP adatai szerint a 2010-es 15,4 milliárd forinttal szemben 2014-ben már több mint 19,5 milliárd forint jut erre a célra – írja a Világgazdaság.

   A szolgálatok teljesítménydíjazása mintegy 13 százalékkal emelkedett 2012-ben, majd 2013 novemberében egy kormányrendelet további – havi 13-14 ezer forintos – díjemelésről rendelkezett. Ez évtől összesen 1,75 milliárd forinttal növelték a védőnői szolgálatok finanszírozására fordítható összeget, ami az iskolavédőnői szolgálatok esetében átlagosan havi 29900 forintos – 10,4 százalékos –, a területi védőnőknél pedig átlagosan 28400 forintos – 9,6 százalékos – bevételnövekedést jelent. Elvileg.
 
   Merthogy a szolgálatok fenntartói annak ellenére nem továbbították a kvázi béremelést a védőnőknek, hogy tavaly már az ombudsman is jelezte ezt a problémát az emberi erőforrás miniszternek. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával (MESZK) közös beadványban jelezték, hogy a védőnők szolgálatok többségét működtető önkormányzatok nem értelmezték egységesen, mire is kell fordítaniuk a megnövelt támogatást, és nem fizették ki egységesen a központilag béremelésnek szánt összeget. Mint Csősz Katalin, a MESZK Védőnői Tagozatának vezetője most elmondta: a helyzet annyiban változott, hogy valamivel több védőnő kapta meg a neki járó fizetésemelést. Ennek összegében azonban jelentősek az eltérések: van, akinek a havi bére csak 5, másnak 20 ezer forinttal lett több. Csősz Katalin szerint érdemi változás nem is várható addig, amíg létre nem jön végre az egységes védőnői szolgálat, amelyet már egy éve szorgalmaznak a szakma képviselői.
 
Forrás: Világgazdaság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nem továbbították a kvázi béremelést a védőnőknek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector