Startlaphoz Csatlakozz!

Közfoglalkoztatottak ezreinek járt le a szerződése

Munkára váró közmunkások

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 07. szerda, 12:16
 
A múlt hónap végén a megyében közfoglalkoztatottak ezreinek járt le a szerződése.Több olvasónk is jelezte, hogy hatalmas a sor Nyíregyházán a munkaügyi kirendeltség előtt, azt mondják, hogy csak hetekkel későbbre kaptak időpontot. Az egyik olvasónknak igazolásra lenne szüksége, de azt mondta, hogy későbbre kapott időpontot, mint amikorra az igazolást le kell adnia – írja a szon.hu.

   Szerettük volna megtudni, hogy mi okozza a hosszú sorokat, miért csak több héttel későbbi időpontot tudnak adni a kirendeltség munkatársai.
 
Igazolás soron kívül
 
   – A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalainak Munkaügyi Kirendeltségein az év bizonyos részeiben hosszabb a várakozási idő – mondta el lapunknak dr. Rezsőfi István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatója. – Januárban az új ügyfelek nyilvántartásba vétele és ellátásuk megállapítása érdekében érkező álláskeresők létszáma jóval nagyobb, mint az év többi hónapjában. Hasonló a helyzet most, május elején is. A kormány a halmozottan hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatása érdekében tavaly novemberben elindította a téli átmenti közfoglalkoztatási programot.
 
   Megyénkben több mint 22 ezren végeztek munkát a téli hónapokban e programnak köszönhetően. A foglalkoztatásban résztvevő személyek a program befejezését, tehát április 30-át követően most jelentkeznek a járási munkaügyi kirendeltségeken azért, hogy újra nyilvántartásba vegyék őket. Nagy részük a normál közfoglalkoztatásba fog bekapcsolódni. A munkaügyi kirendeltségek munkatársai adott napon csak meghatározott létszámú álláskeresőt tudnak fogadni.
 
   Azoknak, akiknek az ügyét a megjelenésük napján nem tudjuk ellátni, ún. „foglaló sorszámot” adunk ki, amely későbbi időpontra szól, azonban ez semmilyen hátrányt nem jelent, mivel a foglaló sorszám kiadásának napja számít az első jelentkezés dátumának.
 
   A munkaügyi központ munkatársai mindent megtesznek azért, hogy a most megjelenő álláskeresőket minél gördülékenyebben és gyorsabban fogadják, és szakszerű ügyintézésben részesítsék.

Forrás: szon.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Munkára váró közmunkások.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector