Startlaphoz Csatlakozz!

Egyik napról a másikra tengődünk

Hosszú távú megtakarítása alig akad nálunk valakinek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 08. csütörtök, 17:06
 
Miközben a lakosság nagy része nagyon fél attól, hogy a nyugdíja nem lesz majd elegendő, a közel felének semmilyen megtakarítása nincsen, másik harmadának pedig csak pár hónapra elegendő vagy átmeneti tartalékai vannak – derül ki egy friss kutatásból. Pedig a legtöbbünknek vannak olyan felesleges kiadásai, amelyeken spórolhatna – írja a Privátbankár.

  A jövedelem és a biztos munkahely teremtik meg leginkább az emberek biztonságérzetét Magyarországon – derült ki egy 2014 márciusában készült 600 fős közvélemény-kutatásból. Amint Kozák Ákos, a Gfk ügyvezető igazgatója elmondta, sokan nagyon hektikusnak érzik a nyugdíjakkal kapcsolatos jogszabályok változását, és sokan töprengenek azon is rendszeresen, hogyan tudnának jobban takarékoskodni. A válaszadók többsége számára az öngondoskodás nem csak a saját magukról való gondoskodást jelenti, hanem a szeretteikről valót is, és nem csak egyszerűen azt jelenti, hogy pénzt tesznek félre öregkorukra.
 
Egyik napról a másikra tengődünk
 
   Ennek ellenére Garamvölgyi Zoltán, a Groupama ügyvezető igazgatója szerint a polgárok 47 százaléka egyik napról a másikra él, nem rendelkezik megtakarításokkal, további 37 százaléknak is rendszerint csak rövid távú, szerény mértékű vagy átmeneti megtakarításai vannak, amelyek pár hónapra lennének elegendőek. Utalt arra, hogy az emberek nagy részének nagy könnyebbséget jelenthet, ha segítenek nekik takarékoskodni, megtakarításaikat menedzselni.
 
  Az is kiderült, hogy az emberek nagy részének lenne lehetősége arra, hogy legalább kis összegeket, legalább havi 10-20 ezer forintot félrerakjon. A fő megtakarítási célpontoknak egyébként a megkérdezettek körében a gyermek és a nyugdíj számítanak. Gyermekekre természetesen főleg a középkorúak tesznek félre, de mivel életükben egyre későbbi szakaszra tolódott ki a gyerekvállalás ideje, ezért a takarékoskodást is később kezdik már, mint például egy tíz évvel ezelőtti felmérés alapján.
 
A nyugdíjba vonulás egy másik világ
 
   A 70 éven belüliek élelmiszerre, rezsire, gyógyszerre a bevételeik 70-80 százalékát költik, takarékoskodni szinte egyáltalán nem tudnak. Nem meglepő, hogy nyugdíjas éveikkel kapcsolatban eléggé pesszimisták az emberek, a legtöbben tartanak attól, hogy akkor majd helyzetük romlani fog, pedig eközben az általános gazdasági helyzet javulását várják.
 
  A nyugdíjak értéke miatt aggódnak leginkább, ez a legfontosabb félelme az átlagnak a nyugdíjas évekre nézve. Ez után az következik, hogy képesek lesznek-e magukat ellátni, majd hogy betegek lesznek-e, és magányosak lesznek-e. A legtöbb magyar állampolgár egyébként nyugdíjba vonulásakor teljesen átrendezi az életét mentálisan és anyagilag is – vagy arra kényszerül.
 
Nem iszik, nem dohányzik, nem nőzik?
 
  Mindannyiunk életében vannak olyan felesleges kiadások, amelyeken ha elkezdünk spórolni, akkor akár jelentősebb összeget is meg tudnánk takarítani – mondják a szakemberek. Fiatalok például a kedvenc kávézójukon és más szórakozáson, mások esetleg olyan apró kiadásokon, amelyeket az élelmiszerboltban csinál, vagy az energiával való spóroláson, megint mások esetleg dohányzáson vagy öltözködésen.
 
  Kozák Ákos szerint amikor egy másik kutatásban megkérdezték az embereket, mi az elsődleges céljuk a megtakarításokban, akkor nagyon nagy százalékban azt jelölték meg, hogy megtakarítás konkrét cél nélkül. Ami jól jelzi, hogy a legtöbben mennyire bizonytalanok a jövőt illetően.
 
Európában a béka ülése alatt
 
  Most is megkérdezték, ki mire fordítana 100 000 forintnyi nyereményt, ebből is 28 százaléknyit cél nélküli megtakarításra, 15 százalékot hiteltörlesztésre fordítanának, nagyon nagy hányadban elköltenék szórakozásra vagy vásárlásra, és mindössze hét százalék volt a hosszú távú, például nyugdíjcélú megtakarítások aránya.
 
  A Groupama más módszerrel készült nemzetközi felmérése szerint nálunk banki megtakarításai csak a lakosság tíz százalékának vannak, Ausztriában ez az arány Ausztriában 75, de még Szlovákiában is 59 százalék. Nem állunk jobban az életbiztosítások terén sem.
 
Forrás: Privátbankár

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Hosszú távú megtakarítása alig akad nálunk valakinek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector