Startlaphoz Csatlakozz!

EuroSkills

Magyarország rendezheti a 2018-as szakmunkás Európa-bajnokságot

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 15. csütörtök, 13:16

Magyarország rendezheti 2018-ban a fiatal szakemberek európai bajnokságát, az EuroSkills versenyt - tájékoztatta Fekete Balázs, Magyarország hivatalos delegáltja az MTI-t a WorldSkills Europe nemzetközi szervezet közgyűlésének szerdai döntéséről.

    A bajnokságot minden második évben tartják meg más-más tagországban. A 2018-as versenyre Norvégia és Magyarország pályázott, és a szerdai döntés alapján 17:8 arányban Magyarország nyerte el a rendezési jogot - mondta el Fekete Balázs.

    A fiatal magyar szakemberek 2008 óta vesznek részt ezen a megmérettetésen, legutóbb Belgiumban öt arany, egy ezüst és öt bronzérmet nyertek el a magyar versenyzők.

    Az idei verseny a franciaországi Lille-ben lesz október elején, 2016-ban pedig a svédországi Göteborgban rendezik a bajnokságot, ahol szintén népes csapattal vesznek majd részt a magyarok - tájékoztatott Fekete Balázs.

    A magyar kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) között 2010-ben kötött szakképzési keretmegállapodás értelmében 2011-től a WorldSkills (szakmák olimpiája) és a EuroSkills (fiatal szakemberek európai bajnoksága) versenyekkel kapcsolatos feladatokért a kamara a felelős - emlékeztetett közleményében az MKIK.

    A kamara a kormány és a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, a gazdaság szereplőinek bevonásával 2011-2013 között teljes körű reformot hajtott végre a szakképzés rendszerében, így például 2013 szeptemberétől bevezették a duális szakképzés rendszerét Magyarországon - hangsúlyozta az MKIK.

    Az MKIK közölte, Magyarország Belgiumban a 23 ország közül a 6. helyen végzett. A dobogós versenyzők teljesítményük elismeréseként miniszterelnöki ösztöndíjat kaptak.

    A belgiumi sikerekre építve, a szakképzésben jelenleg is zajló változások, valamint a szakmunkás pálya népszerűsítésének egyik eszközeként a kamara 2013 decemberében, a térségben elsőként pályázta meg a 2018-as EuroSkills megrendezésének jogát. A EuroSkills Budapest 2018 verseny a magyar kormány teljes körű támogatásával valósul meg - áll a közleményben.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Magyarország rendezheti a 2018-as szakmunkás Európa-bajnokságot.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector