Startlaphoz Csatlakozz!

A Mérnökök és Technikusok Szakszervezete tiltakozik a béren kívüli juttatások közterheinek jelentős mértékű emelése ellen

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 28. kedd, 18:11
A Kormány tervei szerint 2015-től az eddigi 37,7 %-ról 51,17 %-ra emelné az Erzsébet utalvány, a Szép kártya, az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulás, a helyi közlekedési bérletek és az iskolakezdési támogatás adóját. 

   Már eddig is több munkáltató áthárította az adót a munkavállalókra, ami azt jelenti, hogy további jövedelemcsökkenést eredményez számukra. Ez a Mérnökszakszervezet számára elfogadhatatlan. A Munka Törvénykönyvének változása miatt már korábban is sok vállalatnál jövedelemcsökkenés érte a munkavállalókat, a tervezett adóváltozások tovább rontanák a dolgozók anyagi helyzetét. 
Ugyanakkor az MTSZSZ tiltakozik az internetadó bevezetése ellen is. Az internet hozzáférés a felsőoktatási hallgatók tanulásának költségeit csökkenti, az atipikus foglalkoztatást veszélyezteti. Az internet sok embernek jelent megélhetést, tanulási lehetőséget, kutatási terepet. 

   Kérjük a Kormányt, hogy vonja vissza a tervezett adókra vonatkozó törvényjavaslatát.

Budapest, 2014. október 27.

                            Mérnökök és Technikusok 
                                Szakszervezete

    Kiadó: Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Mérnökök és Technikusok Szakszervezete tiltakozik a béren kívüli juttatások közterheinek jelentős mértékű emelése ellen.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector