Startlaphoz Csatlakozz!

LIGA Szakszervezetek: Az internetadó ügye is rávilágított a szociális párbeszéd fontosságára

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 31. péntek, 12:05
A távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban. A LIGA Szakszervezetek üdvözli a döntést, de ezzel is igazoltnak látja a szociális párbeszéd bevett formáinak alapvető szükségességét. 

   A kormányfő indoklásul azt mondta: azért nem vezethető be az új adótípus ebben a formában, mert kialakult „egy félelmeket előhívő vízió”, amely kezelhetetlenné teszi a vitát, vagyis „a vita félrecsúszott”, „nincs meg a közös alap”; hiszen az emberek internetadót látnak, miközben a kormány egy technikai módosítással a távközlési adót akarta kiterjeszteni - mert „a távközlés áthúzódik az internetre” -, ráadásul ezt is a szolgáltatóknak kellett volna fizetniük. Az emberek azonban megkérdőjelezik az egész ésszerűségét, „ilyen körülmények között nem lehet bevezetni semmit sem” - fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök egyúttal azt is bejelentette, hogy nemzeti konzultációt kezdeményez az internetről. 
 
   A LIGA Szakszervezetek az elsők között emelte fel a hangját a tervezett internetadó ellen, és örömmel nyugtázza annak visszavonását. Ugyanakkor figyelmeztető jelként értékeli a történteket arra vonatkozóan, hogy a mindenkori kormánynak nem ad hoc módon kell törvényeket gyártania, hanem aktívan részt kell vennie a fejlett demokratikus államokban alapvetőnek tartott szociális párbeszéd intézményrendszerében. 
 
   A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács, és az alsóbb szintű többoldalú egyeztető fórumok működtetése elengedhetetlen feltétele a jó kormányzásnak, amelyek segítségével ráadásul elkerülhetőek az olyan durva tévedések is, mint a legutóbbi internetadós ötlet. 
 
   A LIGA Szakszervezetek szerint a nemzeti konzultációkkal nem válthatóak ki a társadalmi párbeszéd intézményei, hiszen egyrészt tapasztalatból tudjuk, hogy óriási költségek mellett is nagyon alacsony a válaszadási hajlandóság ezekre a levelekre, másrészről olyan - szakmaiatlan - megfogalmazásban kerülnek a kérdések a lakosság elé, amelyekre sok esetben nem lehet helyes választ adni. Mindezek mellett az egyszeri levélküldés nem tekinthető párbeszédnek, de még konzultációnak sem. Puszta formaság. A LIGA Szakszervezetek ezért továbbra is azt várja a kormánytól, hogy aktívan vegyen részt a társadalmi párbeszédben, és csak szakmailag és társadalmilag indokolt és támogatott kezdeményezésekkel folytassa a törvényhozást. 
 
 
LIGA Szakszervezetek

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - LIGA Szakszervezetek: Az internetadó ügye is rávilágított a szociális párbeszéd fontosságára.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector