Startlaphoz Csatlakozz!

Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete: Békét a kereskedelemben!

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 01. hétfő, 13:50
 Békét a kereskedelemben! A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete korábban támogatója, és egyik kezdeményezője volt a vasárnapi zárva tartás törvényjavaslatának. Ugyanakkor eddig sem és korábban sem értettünk egyet olyan változtatással, amely eredményeként csökken a dolgozók jövedelme, illetve kevesebb ember tud dolgozni a jövőben. Azt látjuk, hogy a most zajló vita az üzletek vasárnapi nyitva tartásáról rossz irányba ment, és a fontos garanciákat egyáltalán nem érinti. Ezért higgadtságot kérünk a jogalkotótól

Az elmúlt hetekben váratlanul előkerült jogszabály-tervezetek súlyosan támadják a kereskedelem egészét. Az áruházláncok megbüntetésével, fenyegetésével, végső soron Magyarországról történő kiszorításukkal súlyosan veszélyeztetik az ott dolgozók munkahelyeit, az érintett családok létbiztonságát, megélhetését.

Ez a szándék és gyakorlat megosztja a vásárlókat, de a munkavállalókat is, és ellehetetleníti az értelmes szakmai vitát a vasárnapi nyitva tartásról is. Nem lehet a vasárnapról úgy vitázni, mint a láncokra mért hetedik csapásról.

Szakszervezetünk számára elsősorban a munkavállalók érdekének képviselete fontos. Elfogadhatatlan a kereskedelemben mára kialakult rendkívül alacsony bérszínvonal. Ez egyrészt egyre inkább megnehezíti a megélhetést (a nettó minimálbérek nem érik el a létminimum szintjét), másrészt egyre nehezebben található munkaerő ilyen keresetek mellett, ami a jelenleg is dolgozók leterheltségét iszonyatosan megnöveli.
    

A Kormány a jövő évi bértárgyalásokban sem kíván érdemben részt venni (például adócsökkentéssel), rábízva azt teljes egészében a munkáltatókra és a szakszervezetekre, miután azért a cégek gazdálkodását igen megnehezíti. Ilyen körülmények között kevés esélyünk van a dolgozói szegénység enyhítésére, jelentősebb bérfejlesztésre, ami még inkább felerősíti a vasárnapi pótlékok, keresetek féltését.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a jelenlegi helyzetben azt támogatja, hogy:
•   ebben a formában ne kerüljön elfogadásra a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény, hanem az együtt kerüljön tárgyalásra a minimálbérrel, a garantált bérminimummal és a bérfejlesztéssel. Ennek kapcsán garanciákat várunk el a kormánytól és a munkáltatóktól, hogy a vasárnapi bérpótlék kiesése esetén ne csökkenjen az eddigi keresete a dolgozóknak;
•   erősíteni kell a vasárnap pihenőnap jellegét, több vasárnap legyen szabad, és a munka törvénykönyvében meg kell emelni a vasárnapi pótlékot. De mindezt úgy, hogy a kereskedelemben dolgozók számára pedig lehetővé kellene tenni az önkéntes munkavállalást, akár kollektív szerződésekben meghatározva a szabályokat.
•   a kormány növelje a munkaügyi, munkavédelmi ellenőrzések számát, erősítse meg a hatóságokat, hogy a jogszabályok betartatása által a dolgozók kiszolgáltatottságát, túlterheltségét csökkenteni lehessen. Hagyjuk a kereskedelmet békében dolgozni! A válság elmúltával talán lehet értelmes vitát folytatni a vasárnapi munkavégzésről.

2014. december 1.                                       

Dr. Sáling József
a KASZ Elnöke

    Kiadó: Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete: Békét a kereskedelemben!.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector