A Közúti Közlekedési Szakszervezet is tiltakozik a korkedvezményes nyugdíj rendszerének, felszámolása ellen
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 02. kedd, 12:49
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségéhez tartozó Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) a VOLÁN autóbuszvezetők érdekében 1989. november 25-i alapító kongresszusán hívta fel a figyelmet a járművezetők egészségét érő káros hatásokra, amelyeket egyértelműen a munkakörülményekre lehetett visszavezetni. Ennek következményeként az autóbuszvezetők 1992. március 01-től jogosultak a korkedvezményes nyugdíjra.Közzétéve: 2014. december 02. kedd, 12:49
Nem engedhetjük, hogy 22-23 év után a szakma mintegy tízezer járművezetőjének sorsáról is elfelejtkezzenek a törvényalkotók – írja a KKSZ. Minden egyeztetés és érdemi javaslat nélkül szüntetnék meg azt a rendszer, amely biztosította, hogy a nap, mint nap emberek ezreinek életéért felelő buszsofőrök 60 éves koruk után - ha az egészségük megromlott - ne kelljen kockáztatniuk saját és mások életét.
A KKSZ együtt fog fellépni a korkedvezmény "intézményéért" a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezettel, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségével és a Vasutas Szakszervezetek Szövetségével.
Kiadó: Autonóm Szakszervezetek Szövetsége