Startlaphoz Csatlakozz!

Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete: a vasárnapi zárva tartás bevezetése súlyos csapás a boltokban dolgozókra

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. december 18. csütörtök, 11:56
Levél Áder Jánosnak  és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! / Tisztelt Miniszter Úr! Sajnálattal tapasztaltuk, hogy 2014. december 16-án a kereskedelmi ágazatban dolgozók sorsát meghatározó döntés született a magyar Országgyűlésben. Olyan törvényjavaslatot fogadott el a kormánypárti többség, amely a foglalkoztatás bővítése, a stabil munkahelyek ellen hat. A vasárnapi zárva tartás bevezetése súlyos csapás a boltokban dolgozókra, családjukra.
  A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) korábban támogatója, sőt az egyik kezdeményezője volt a vasárnapi zárva tartás kérdésének. Ugyanakkor most sem, sőt eddig sem értettünk egyet olyan változtatással, amelynek eredményeképpen csökkenhet a dolgozók jövedelme, illetve kevesebb ember dolgozhat a jövőben. Azt látjuk, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között az üzletek nyitva tartásáról szóló szabályozás rossz irányba ment. Nem foglalkoznak azzal, hogy nagy a dolgozók leterheltsége, folyamatosak a jogszabálysértések, és egyre erősebb a munkahelyi stressz. Ezzel szemben a kormánypárti többség csak a serpenyő egyik oldalát nézte, hibásan.

A KASZ, mint a kereskedelmi ágazat legnagyobb, reprezentatív munkavállalói érdekképviseleti szervezete támogatásával aláírásgyűjtés kezdődött a nagyobb élelmiszerláncoknál dolgozó munkavállalók körében. Ennek során az aláírásgyűjtésben részt vett üzletekben a dolgozók közel 90%-a elutasította a vasárnapi zárva tartást.
 
Azaz több mint 10 ezer dolgozó a nevét és személyes adataikat felvállalva kiállt a vasárnapi nyitva tartás mellett. Mindezt azért, hogy a változás révén ne kerüljön veszélybe korábbi bérük, vagy akár munkahelyük.

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!/Tisztelt Miniszter Úr!

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és az aláírók nevében mellékelten elküldöm az íveket, hogy személyesen is meggyőződhessen arról, a kormány és a kormánypártok a kereskedelemben dolgozó munkavállalók érdekeivel ellentétesen cselekedtek. 
Ez egyben lehetőséget biztosít arra, hogy a tiltakozáshoz nevüket adók számára levelet írjanak, amelyben elmagyarázzák nekik, hogy miért nem kerül veszélybe a kereskedelmi dolgozók munkahelye, vagy miért nem csökken a bérük.

Mi nem szeretnénk mást, csak BÉKÉT A KERESKEDELEMBEN! Ennek érdekében fordultunk a Köztársasági Elnökhöz is, és kértük, küldje vissza a törvényt az Országgyűlésnek, ezzel adjon lehetőséget a kormánypárti parlamenti többség számára, hogy újra szavazhasson a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényről. Bízunk benne, hogy ebben az esetben az Ön korábbi, a zárva tartást elutasító érveit is meghallgatják képviselőtársai.


Budapest, 2014. december 17.

                                        Tisztelettel: Dr. Sáling József


    Kiadó: Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete: a vasárnapi zárva tartás bevezetése súlyos csapás a boltokban dolgozókra.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector