Startlaphoz Csatlakozz!

EL A KEZEKKEL A SZTRÁJKHOZ VALÓ JOGUNKTÓL!

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. február 18. szerda, 10:03
A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) Globális Akciónapjához csatlakozva 2015. február 18-án a magyar szakszervezeti konföderációk ifjúsági tagozatai is felhívják a figyelmet a sztrájkjog fontosságára, s annak elidegeníthetetlenségére!

A sztrájkjog a munkavállalók számára alapvető jog, amelyet az Európai Szociális Karta és az ILO konvenciók mellett az EU Alapjogi Kartája és az Európai Emberi Jogi Bíróság döntései is rögzítenek, védenek, és amelyet nem szabad korlátozni.

Az akció keretében az ifjúsági tagozatok arra kérik a támogatókat, hogy erre az egy napra cseréljék le borító vagy profilképüket az esemény logójára a Facebook oldalukon.


Magyarországon is aktuális a kérdés, hiszen a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (Sztv.) legutóbbi, 2010-es módosítása óta Magyarországon – elsősorban a közszférában – jogszerű sztrájkot folytatni szinte lehetetlen.

A törvény több ponton is újraszabályozásra szorul, ezért üdvözlendő, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretein belül a tavaly év végi megállapodás alapján tárgyalások kezdődnek ez ügyben.

Szükségesnek tartjuk tehát a sztrájktörvény módosítását annak érdekében, hogy a nemzetközi egyezményekben foglaltaknak megfelelően valamennyi dolgozó élhessen a sztrájk jogával, és az csak a legszükségesebb mértékben legyen korlátozva!

Budapest, 2015. február 18.

A magyar szakszervezeti konföderációk Ifjúsági Tagozatai
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - EL A KEZEKKEL A SZTRÁJKHOZ VALÓ JOGUNKTÓL!.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector