A Magyar Szakszervezeti Szövetség kész a háromoldalú tárgyalások megkezdésére
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. máj. 26. kedd, 23:02
Ma megkezdi munkáját a Parlament, amelynek keretében sor kerül a 2016-os költségvetés általános vitájára, valamint az adóváltoztatási javaslatok tárgyalására. A költségvetés jelentős mértékben befolyásolja a bérek mértékét, ezért kezdeményezte a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy még a költségvetés beterjesztése előtt kezdődjenek meg háromoldalú tárgyalások. Erre azért is szükség van, mert a Kormány által benyújtott költségvetés nem a bérnövekedést, a dolgozói szegénység felszámolását szolgálja.Közzétéve: 2015. máj. 26. kedd, 23:02
A Magyar Szakszervezeti Szövetség kész az azonnali tárgyalások megkezdésére, ehhez felajánlja a „Négyszer kilenc" elnevezésű bérfelzárkóztatási programját, amely szerint az elkövetkező három esztendőben évenként 9 százalékos minimálbér emeléssel, valamint 9 százalékos szja bevezetésével 2018-ig el lehet érni, hogy a minimálbér nettója érje el az egy fős, egy keresős létminimum értékét. Ez egy olyan megvalósít ható javaslat, amelynek megvalósítása belátható időn belül érzékelhető minőségi változást eredményez a legszegényebbek számára.
Budapest, 2015. május 26.
Magyar Szakszervezeti Szövetség
Elnökség