Startlaphoz Csatlakozz!

Bírák nyugdíjazása

MSZP: Áder kezdeményezzen törvényt!

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. augusztus 02. csütörtök, 16:22

Az MSZP szerint Áder János köztársasági elnöknek törvényt kellene kezdeményeznie azért, hogy a 62. évük betöltése miatt idén nyugdíjazott bírák visszakapják szolgálati jogviszonyukat.

    Bárándy Gergely országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: bár megoszlanak a vélemények, az államfőnek van-e lehetősége a bírák szolgálati jogviszonyának helyreállítására, egyértelmű, hogy törekednie kell az alkotmányellenes állapot megszüntetésére. Ezt szolgálhatná, ha Áder János, élve alkotmányos jogával, törvénymódosítást kezdeményezne az ügyben - fűzte hozzá.

    Az MSZP-s politikus szerint azonban az államfő és Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke ez idáig csak kifogásokat keresett, nem megoldást. Így - folytatta - Orbán Viktor miniszterelnök szövetségesévé váltak, aki az Alkotmánybíróság (Ab) döntését úgy kommentálta: „a rendszer marad”.

    Az Ab július közepén hozott határozatában megállapította, hogy a bírák nyugdíjazásának idén hatályba lépett szabályai sértik a bírói függetlenség alkotmányos követelményét. A visszaható hatállyal megsemmisített rendelkezések a bírák felmentését a 70. helyett a 62. év betöltéséhez kötötték, s a korhatár a következő években fokozatosan, az általános nyugdíjkorhatárral együtt emelkedett volna 65 évre.

    Bárándy Gergely ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta: nem egyszerűen háromszáz bíró szolgálati viszonyáról, hanem az igazságszolgáltatás függetlenségéről van szó, a köztársasági elnöknek és az OBH vezetőjének ezért is kellene javaslatot tennie az alkotmánysértő állapot megszüntetésére, még akkor is, ha úgy ítélik meg, hogy a bírák jogviszonyának helyreállítására nincs közvetlen lehetőségük.

    Kitért arra is, hogy két héttel ezelőtt nyílt levélben fordult Handó Tündéhez, ugyancsak arra emlékeztetve, hogy joga van törvényt kezdeményezni, választ azonban nem kapott.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - MSZP: Áder kezdeményezzen törvényt!.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector