Startlaphoz Csatlakozz!

Halálos munkahelyi balesetek - 2012 - KRONOLÓGIA

Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2012. július 02. hétfő, 20:02
A Fejér megyei Dinnyés és Seregélyes közötti gyümölcsösben egy meggyrázó gép elütött egy 54 éves román munkást, a férfi a baleset következtében meghalt. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal első negyedévre vonatkozó adatai szerint 3169 munkabaleset történt, közülük hét volt halálos kimenetelű. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása a 2012-ben történt, nyilvánosságra került halálos munkahelyi balesetekről:

    2012. január 4. - Meghalt egy gépkocsivezető a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának mátészalkai telepén, miután a rakodás közben elinduló járműve a kerítésnek nyomta.

    2012. február 7. - Halálos balesetet szenvedett egy 39 éves rakodógép-kezelő Visontán, a Mátrai Erőmű területén, ahol már öt hónappal korábban is halálos baleset történt.

    2012. március 6. -  Az érdi szennyvíztisztító telepen egy hat méter magas tartály zsaluelemeinek bontása közben egy zsalu egy munkásra zuhant. A 42 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

    2012. március 14. - Meghalt egy munkás a jászkiséri szennyvíztisztító telepen, miután az üzem mosóbázisán egy két méter mély, betonozott tisztítóaknába zuhant.

    2012. március 22. - Halálos balesetet szenvedett egy munkás az Audi győri üzemének bővítési munkálatai közben. A román állampolgárságú férfi egy épülő üzemcsarnok tetejéről, mintegy tíz méter magasságból zuhant le.

    2012. április 16. - Tiszaszentimre határában meghalt egy gázkutatást végző cég 32 éves alkalmazottja, miután szerelés közben egy gázkútról leszakadt nyomásmérő fejen találta.

    2012. június 4. - A Hankook Tire rácalmási gyárában meghalt egy 23 éves fiatalember, aki karbantartási munkálatokat végzett egy alapanyagkeverő-gép belsejében, amikor annak mintegy ötszáz kilogrammos ajtaja becsapódott; a férfi leesett a létráról, és eltörött a nyakcsigolyája.

    2012. június 14. - Halálos munkabaleset történt a Tiszai Vegyi Kombinát tiszaújvárosi ipartelepén. A társaság egyik szerződéses partnere alvállalkozójának két munkatársa végzett karbantartási munkálatok során hárman szenvedtek fulladásos balesetet, az egészségügyi szolgáltató szakemberei megpróbáltak őket újraéleszteni, de két ember esetében ez sikertelen volt.

    2012. június 22. - Egy a mohácsi farostlemezgyárban egy 53 éves férfi hét méter magasan acélgerendát hegesztett egy úgynevezett személyemelő munkaállvány segítségével, beszorult az emelőgép és a fémszerkezet közé, és megfulladt.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Halálos munkahelyi balesetek - 2012 - KRONOLÓGIA.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector