Startlaphoz Csatlakozz!

A VDSZ feltáró bizottságot követel a Hankooknál történ halálos baleset miatt

Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2012. június 11. hétfő, 20:10
Elutasította a Hankook vezetése a vegyipari szakszervezettel (VDSZ) közös balesetvédelmi feltáró bizottság létrehozását, amelyet egy, a napokban történt halálos munkahelyi baleset kapcsán kezdeményezett az érdekvédelem.

    A VDSZ felháborítónak tartja, hogy a cég vezetése még egy ilyen tragédia után sem hajlandó a szakszervezettel együttműködni. Az érdekvédők attól tartanak, hogy ez a magatartás rossz példa lehet azoknak a cégeknek, amelyeknél eddig is gyakran figyelmen kívül hagyták a magyar munkavédelmi előírásokat.

    Nem tartja időszerűnek egy, a szakszervezettel közös ad hoc munkavédelmi feltáró csoport létrehozását a rácalmási Hankook Tire Magyarország Kft. - írta levelében Lee Sang Il ügyvezető igazgató válaszul Székely Tamásnak. A VDSZ elnöke ugyanis a napokban egy sajnálatos halálos munkahelyi baleset kapcsán azonnali intézkedést követelt, s felajánlotta, a munkahelyi kockázatok felmérésben és a hiányosságok pótlásában a szakszervezet is részt vesz. Székely a június 4-i tragédiát követően a helyszínen tett javaslatot a cégvezetésnek a közös munkára, ám azt az ügyvezető igazgató végül írásban elutasította annak ellenére, hogy a bizottságnak nem a konkrét eset kivizsgálása lenne a feladata - hiszen arra ott vannak a hatóságok -, hanem a biztonság javítása. Az elnök attól tart, hogy a Hankook viselkedése rossz példa lehet a Magyarországon működő külföldi munkaadók számára, akik közül néhányan már eddig is azt gondolták, túl szigorúak a hazai munkavédelmi szabályok, s rendre meg is sértetik azokat.

    A VDSZ korábban munkavédelmi kommandók segítségével próbálkozott feltárni és összegezni az ágazatban a biztonság szempontból aggályos körülményeket, a csoportok önkéntes tagjait azonban megfélemlítették, s a kommandókat végül mindenhol fel kellett oszlatni.

    Székely attól tart, hogy a mostani tragédia sem lesz elég figyelmeztetés a szabályok pontos, szigorú betartására azoknál a cégeknél, amelyeknél eddig is voltak hiányosságok, s a dolgozók gyakran az életüket kockáztatták. A VDSZ elnöke elismeri: a Hankooknak foglalkoztatási szempontból kiemelkedő szerepe van a régióban, ám érthetetlennek tartja a vezetés magatartását az ügyben. Az elnök szerint közösen kellene kialakítani a biztonságos körülményeket, hiszen a cégnél több ezer dolgozó élete a tét. A szakszervezet továbbra is kész ehhez szakmai segítséget nyújtani a Hankooknak, de az ágazatban működő bármelyik vállalatnak is.

    Mint ismert, a rácalmási gyárban egy alapanyagkeverő-gép kürtőjénél sérült meg egy munkás: a 23 éves mezőfalvai fiatalember az egyik gyártósoron karbantartási munkálatokat végzett, létrán állva a gép belsejében dolgozott, amikor annak ötszáz kilós ajtaja becsapódott. A férfi leesett a létráról és eltörött a nyakcsigolyája, amelynek következtében azonnal szörnyethalt.

    A halálos munkahelyi baleset körülményeit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a munkavédelmi felügyelőség bevonásával közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A VDSZ feltáró bizottságot követel a Hankooknál történ halálos baleset miatt.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector