Startlaphoz Csatlakozz!

LIGA Szakszervezetek május elsejei sajtóközleménye

Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2012. április 28. szombat, 14:12
A LIGA Szakszervezetek évek óta nem ünnepelt május elsején, hiszen igazán nem volt mit. Most sincs. Ezért május elsején, a tavalyihoz hasonló, rövid, kis létszámú eseménnyel hívja fel a sajtó útján a magyar munkavállalók és a kormányzat figyelmét arra, hogy habár jelentős kompromisszumokat sikerült elérnie tavaly az új Munka Törvénykönyve tekintetében, még bőven van mit tenni. Az esemény a városligeti május 1. emlékkőnél lesz, reggel kilenc órakor.

    A LIGA Szakszervezetek számára már az Európai Uniós csatlakozás előtt is kiemelten fontos volt az Európához tartozás, ahogyan azt már 1100 évvel ezelőtt Szent István király megálmodta. Azóta ez mindig több-kevesebb sikerrel járt csak, mígnem 2006-ban Magyarország végre hivatalosan is az Európai Unió tagja lett. Ezzel - azt hihettük - végre minden magyar munkavállaló helyzete is javul, nő az esélyük az elhelyezkedésre, a jobb munkakörülményekre, a magasabb bérekre. Sajnos azonban Magyarország kormányai az elmúlt hat évben nem remekeltek e téren. Az elmúlt két évben pedig különösen súlyos támadásokat intézett a kormány a magyar munkavállalók ellen, amikor többek között megszüntette a szociális párbeszédet, azonnal, érdemi tárgyalások nélkül megszüntette többszázezer ember korhatár előtti nyugdíját, majd előbb a sztrájktörvényre csapott le végül pedig a Munka Törvénykönyvére. A kormány eredeti szándékai szerint, ma Magyarország munkavállalói messzebb lennének Európától, mint 100 éve voltak. A LIGA Szakszervezetek azonban felvette a kesztyűt, sztrájkot és demonstrációkat hirdetett, végül országszerte félpályás útlezárásokkal kényszerítette ki, hogy a kormány érdemben tárgyaljon.

    Sok ezer szakszervezeti tag áldozatos munkájának köszönhető, hogy ma újra van makroszintű, háromoldalú érdekegyeztetés a versenyszférában, a munka törvénykönyvében pedig számtalan helyen sikerült változtatni a kormány eredeti szándékain.

    Sajnos azonban nem dőlhetünk hátra, ez csak az első félidő vérrel-verítékkel kiizzadt eredménye. A LIGA Szakszervezetek eltökélt szándéka, hogy a Munka Törvénykönyve azon passzusai, amelyek továbbra is súlyos terheket rónak a munkavállalók nyakába, ismét a tárgyalóasztalra kerüljenek. De nem csak a Munka Törvénykönyvét kell újragondolni. Meg kell szüntetni azt a helyzetet, hogy egyes törvények diszkriminálják a szakszervezeti mozgalom egy részét, így például a többségi állami tulajdonban lévő vállalatoknál vagy a rendőrségénél működő szakszervezeteket. A negatív megkülönböztetés nem csak tarthatatlan és indokolhatatlan, de nemzetközi egyezményeket is sért.

    A LIGA Szakszervezetek elkötelezett az európai értékek-, az Európai Unióhoz való tartozás mellett, mert ez a magyar munkavállalók - és az ország - érdeke. Nem csak a közösen kialakított vagy elfogadott EU-s jog előírásai kötnek össze minket, hanem gazdaságilag és kulturálisan is összetartozunk. Részei vagyunk Európának. Ezért a LIGA Szakszervezetek reményét fejezi ki, hogy a kormányzat is hamarosan visszatér arra az európai útra, amelyet több mint egy évezrede I. István király jelölt ki Magyarország számára. Ezen az úton pedig mielőbb megállapodás születik az ország fenntartható finanszírozásáról, az európai értékek elfogadásáról, a gazdaság visszazökkentéséről a helyes kerékvágásba. Mert ez a magyar munkavállalók érdeke.

LIGA Szakszervezetek
2012-04-28

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - LIGA Szakszervezetek május elsejei sajtóközleménye.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector