Startlaphoz Csatlakozz!

SZEF - Láva blog: Elvitték! Elvették! Lecserélik! Lemondott! Kizárják?

Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2012. április 02. hétfő, 14:24
ALábbi írás a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) portálján jelent meg.  
Szerző: LÁVA

    Öt szó, öt nap a múlt hét csütörtöktől máig (2012. március 29. – április 2.). Apróságok. Önmagukban talán nem is érdekesek, együtt viszont a legborzasztóbb diagnózis.

    Aki ezek után az összes szót értelmezni tudja, behelyettesítve a felkiáltójelek és a kérdőjel mögött álló eseménnyel, vehet magának valamelyik bevásárlóközpontban egy szelet csokoládét. A gyengébbek kedvéért, ők legalább nem veszélyeztetik a túlzott édességfogyasztással az egészségüket, oldjuk fel a címszavak mögött rejlő cseppet sem talányt!

    Elvittek egy szobrot, elvettek egy doktorit, lecserélnek néhány asztalt, lemondott egy rektor és kizárhatnak egy budapesti párvezetőt.

    Nem lényeges milyen szobor, milyen doktori, milyen asztal, melyik rektor és melyik párt, hiszen lehetne bármelyik.

    Tulajdonképpen az sem érdekes, hogy melyik ország, legfeljebb csak nekünk, akik itt élünk, akik úgy gondoljuk, „nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország” (Radnóti Miklós: Nem tudhatom). Lehet, hogy a doktoriban is így kellett volna?

    Van egy másik szobor, ül a Duna-parton – kis képzavarral, igazából áll, mert a szobrok állni szoktak a testtartásuktól függetlenül –, akit ábrázol, egyszer, illetve vélhetően többször, de egyszer nagyon, tényleg ült a Duna-parton. Elmerengett, írt egy nagyot, nem doktorit, hanem verset. Sok okos sor mellett van benne egy ideillő „fecseg a felszín, hallgat a mély”.

   Ha már „irodalomórát” tartunk, záródjon ez a fecsegés egy másik költő, másik sorával: „azért a víz az úr!”

láva

Lábjegyzet: Az idézőjelbe tett verssorok költőit fejtse meg az olvasó! Küldje be a hozzá legközelebb eső kormányhivatalba. Az első száz beküldő dedikált Alaptörvényt kap.

Forrás: SZEF.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - SZEF - Láva blog: Elvitték! Elvették! Lecserélik! Lemondott! Kizárják?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector