A Sajtószakszervezet nyilatkozata Március 15-e, a Magyar Sajtó Napja, a sajtószabadság ünnepe alkalmából

A Sajtószakszervezet életének kiemelkedő eseménye volt évről évre március 15-éhez, a magyar sajtószabadság ünnepéhez igazítva a Magyar Sajtó Napjának megünneplése. Ezt az ünnepet mindig a 48-as hagyományokhoz illeszkedő és méltó helyszínen, a magyar közpolitika egy kiemelkedő személyiségének jelenlétében és ünnepi szónoklatával, a szakmai és kulturális közélet, a sajtószakma és a munkaadók jeles képviselőinek vendégül látásával, színvonalas programmal ülte meg a szervezet.

    A Sajtószakszervezet elnöksége februári ülésén úgy határozott, hogy jelenleg nincsenek meg a feltételek a Sajtónap méltó megünneplésére. A szakmai ünnep megtartása szakmai büszkeséget is feltételez, márpedig ennek ma kevés alapja lehet. Ezért a Sajtószakszervezet - fennállása során először - nem szervez, nem tart ünnepséget a Magyar Sajtó Napján.

    Hangsúlyozzuk, hogy ez a döntés nem politikai tartalmú kiállás egyik vagy másik oldal mellett. A lépés semmilyen módon nem irányul a korrekt tárgyalásokat a válsághelyzetben is felvállaló munkaadók, tárgyalópartnerek ellen sem.

    Az idei márciusi ünnephez közeledve nem tudtuk figyelmen kívül hagyni azokat a folyamatokat, amelyek - a politikai szándékoktól korántsem függetlenül - a média általános társadalmi megbecsültségének és hitelének romlásához, a szakmai elvárások relativizálódásához, az információs tér és a közbeszéd elsekélyesedéséhez, a megjelenített tartalmak színvonalának romlásához vezetnek. Az ünnep fénye sem feledtetheti, hogy megbecsült, stabilan kiemelkedő színvonalú munkát végző újságírók nagy számban vesztik el az állásukat, mások felelős, kreatív alkotókból tartalomgyártó médianapszámosokká degradálódnak. A "munkaerőként" kezelt újságírók közé politikai vagy gazdasági akaratra lényegében bárki beemelhetővé vált, végzettségtől, szakértelemtől, teljesítménytől függetlenül. Közben folyamatosan érzékeljük a szakmai szolidaritás hiányát, az újságíró-társadalom végletes ketté- vagy inkább még több részre szakadását, ami egy immár két évtizede tartó folyamat betetőzése.

     Ilyen körülmények között az érdekvédelem szempontjából az volna a legfontosabb, hogy a felkészültebb, tehetségesebb, minőségibb produktum előállítására inkább alkalmas kollégák mellé tudjunk állni teljes súlyunkkal és minden erőnkkel. Ehelyett azt tapasztaljuk, hogy egyes szakmai vezetőkből hiányzik a szándék vagy a képesség a valós értékek felismerésére és megbecsülésére. Egészen más szempontok mentén választanak olykor nem is munkatársakat, hanem egyszerű végrehajtókat vagy alattvalókat, és a felelősségüket alig csökkenti, hogy a sajtószakma érdekvédelmi szervezetei sem voltak képesek a szabványok, szakmai követelmények egyértelmű meghatározására.

    A gazdasági krízis következményei hatványozottan kihatnak a médiapiac egészére és az ahhoz kapcsolódó reklámiparra. Egyre mélyebb válságba kerülnek a hagyományos, tájékoztató funkciójú nyomtatott kiadványok, amelyekre sem a társadalom, sem a médiaüzlet irányítói nem akarnak pótolhatatlan kulturális és közéleti értékekként tekinteni. Így a szűkülő piacon tovább fokozódik a foglalkoztatási bizonytalanság. Holott meggyőződésünk: nemcsak a minőségi újságírás, a hiteles tájékoztatás intézményrendszere, hanem a valóban képzett újságíró is megbecsülendő társadalmi érték.
Látjuk továbbá a munka világában megindult kedvezőtlen folyamatokat, a munkavállalók és az érdekképviseletek jogainak jelentős csorbítását, az érdemi egyeztetés és párbeszéd hiányát. Ez csak súlyosbítja azt az eddig is megtapasztalt helyzetet, hogy a médiaiparban egyes munkaadók akadályozzák vagy tiltják a szakszervezeti működést, mások felmondják vagy kiüresítik a kollektív szerződéseket, az érdemi kollektív alkuhoz csak kevés helyen akadunk szándékaiban is őszinte partnerre.  

A válságnak egyértelmű politikai tónusai is vannak. Nem új keletű jelenség, hogy a politika nem a társadalom, a köz érdekei és igényei szerint, hanem saját szűkebb törekvéseinek eszközeként kezeli a médiát, ellenőrizni, befolyásolni, irányítani akarja azt. Ez a folyamat teljesedett ki mára a közszolgálati média megszállásával és leépítésével. Ennek nyomán vált gyakorivá a szakmai és morális szabályok áthágása, a hiteles újságírás szabályainak semmibe vétele. A települések közpénzből működő médiumai, így a helyi nyilvánosság is már régen kiszorult a közszolgálatiság szabályrendszere alól, többnyire az önkormányzatok politikai többségének uralma alá került, elvesztette szolgáltató jellegét, szócsővé, propagandaeszközzé vált. A hirdetési megrendelések pártpolitikai érdekű irányítása a sajtó megfélemlítését szolgálja.

    A Sajtószakszervezet az írott sajtó és a lapkiadás dolgozóinak több mint húsz éve működő országos érdekvédelmi szervezete. Fennállása során mindvégig következetesen, a pártpolitikától mindenkor függetlenül képviselte tagjainak és a sajtó egészének az érdekeit. Határozott, figyelmes, de az érvekre nyitott, együttműködésre hajlandó tárgyalópartnere volt a munkaadóknak.

 Igyekezett hallatni a hangját a szakmai, szakmapolitikai fórumokon és a nemzetközi színtéren is. Munkája révén tekintélyt, megbecsülést vívott ki magának idehaza éppúgy, mint a Kárpát-medencei magyar újságírók szervezeteinek körében, és külhoni szakmai fórumokon.

Ünneplés helyett, de az ünnepi alkalmat kihasználva felszólítunk minden felelős szakmai szervezetet, szerveződést és fórumot, hogy egymással párbeszédben tegyenek meg mindent az újságírásnak, mint a közjó elengedhetetlen feltételének a megóvása, szakmai és társadalmi presztízsének növelése, a szakmai elvárások egyértelműbbé tétele, az újságírók közötti kohézió és szolidaritás erősítése érdekében.

     A Sajtószakszervezet minden érintett félnek továbbra is tisztességes partnere lesz ebben a munkában.

    Kiadó: Sajtószakszervezet