Startlaphoz Csatlakozz!

LMP: Sorban állást és hivatali packázást kapnak a kismamák nőnapra

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. március 07. szerda, 12:49
Tegnap kiderült, hogy külön kérelmet kell beadniuk azoknak a kismamáknak, akik a kormány elhibázott adórendszere és az adójóváírás kivezetése miatt kevesebb GYED-et, vagy TGYÁS-t kapnak. Bár az illetékes minisztérium próbálta orvosolni a hibát és egy összegben visszapótolni az év eleje óta kiesett összeget, de ezért külön nyilatkozatot kell tennie az érintetteknek. Aki járt már kisgyerekkel hivatalban, az tudja: egész napos, kimerítő és felesleges tortúrára lehet számítani.

    A lépés azért is érthetetlen, hiszen ilyen típusú támogatásokat a rendszer eddig is tudott kezelni, akár visszamenőleg is. A kormány azt ígérte, hogy nem az állampolgároknak kell ezen túl ide-oda rohangálniuk a papírokkal, hanem az állam különböző szervei majd egymástól lekérik az adatokat. Most mégis felesleges utánajárásra kényszerítik a kisgyerekkel egyébként is nehezen közlekedő anyákat. Elvileg lehet persze postán is intézni az ilyesmit, de mindenki tudja, hogy a nyomtatványok bonyolultak, és az OEP főosztályvezetője is elismerte: rengeteg hiányosan, hibásan érkezik be hozzájuk. Ezért a legtöbben akkor lehetnek nyugodtak, ha személyesen intézik az ügyeiket. A kormány nyilván arra számít, hogy sokan nem tudnak róla, nem is járnak utána az ügyeknek. A mai nehéz időkben azonban kár erre alapozni: az elszegényedett családok minden fillérért megküzdenek.

     Felkerekednek tehát a kismamák tízezrei és a gyerekbarátnak távolról sem nevezhető hivatali helységekben várják ki az akár több órás sort. Az OEP Váci úti ügyfélszolgálatán, ahol naponta több ezer nő várakozik gyerekkel, mindössze két kis szék és egy kis asztal jelzi, hogy valaha itt gyerekbarát irodát akartak kialakítani. Az idegölő várakozást csak egy kicsit enyhíti, hogy az ügyfélszolgálat dolgozói végtelenül kedvesek és segítőkészek, de még a biztonsági szolgálat emberei is segítenek mindenkinek.

     Ez az egész helyzet elkerülhető lenne, ha a kormány végre beismerné, hogy az egykulcsos adórendszer megbukott és az adójóváírás kivezetése pedig csak egy újabb arculcsapás volt a családoknak. A hivatali dolgozók minden elismerést megérdemelnek. A főnökeiknek viszont, akik ezt a helyzetet előidézték, az LMP azt javasolja: üljenek végig egy fél napot két kisgyerekkel az ügyfélváróban, akkor talán belátják, hogy a saját hibájuk miatt nem büntethetik a kismamákat. (OS)

Ertsey Katalin
országgyűlési képviselő,
nő- és családügyi szakpolitikus


Szél Bernadett
országgyűlési képviselő,
a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagja


    Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - LMP: Sorban állást és hivatali packázást kapnak a kismamák nőnapra.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector