Mérnökök és Technikusok Szakszervezete közleménye
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. február 28. kedd, 13:52
Idén tizennyolcadik alkalommal került megrendezésre a Mérnök-Technikus Bál, a Mérnökök és Technikusok Szakszervezete szervezésében.Közzétéve: 2012. február 28. kedd, 13:52
A bálon kerültek átadásra a Szakszervezet által alapított díjak, amelyeket Buzásné Putz Erzsébet az MTSZSZ elnöke adott át.
Az Év Mérnöke díjat idén Tari László üzemmérnök kapta, aki a MÁV Zrt. Szolnoki Forgalmi Csomópontján dolgozik. Fiatal, agilis szakember, a jövő mérnöke.
Emellett MTSZSZ-ért emlékplakettet kapott a szakszervezet jogásza dr Antal-Molnár Emese és Vismeg Gyuláné a MÁVStart Zrt. Miskolci Személyszállítási Központ dolgozója.
Mindhárman sokat dolgoznak a munkavállalók érdekeinek képviseletében.
A rendezvényen részt vettek politikusok, parlamenti képviselők, valamint számos vállalat vezetője. A MÁV Start Zrt. vezérigazgatója szintén elismeréseket adott át az ünnepélyes keretek között azon munkavállalóknak,mérnököknek, akik különböző projektekben végeztek kiemelkedő munkát. A rendezvény a gazdasági élet szereplőinek ad találkozási helyszínt a kapcsolatok építésére.
Budapest, 2012. február 27.
MTSZSZ Sajtó