Startlaphoz Csatlakozz!

SZEF: Levél Magyarország miniszterelnöke részére

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. február 16. csütörtök, 15:18
Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) több mint két évtizede képviseli a kormányzati és az önkormányzati szféra közalkalmazottait, köztisztviselőit, a rendvédelemben dolgozókat, és a gazdasági vállalkozások közfeladatokat ellátó munkavállalóit. Mintegy 150.000 fős taglétszámával az ország legnagyobb közszolgálati szakszervezeti konföderációja. Tagszervezeteink a kultúra, az oktatás, a közigazgatás intézményeiben, a rendvédelem szerveinél, a közmédiumokban, a bölcsődei, a szociális, és az egészségügyi szakterületeken működnek.

    Ezekben az ágazatokban az Országgyűlés és a Kormány minden munkavállaló létét alapvetően befolyásoló átalakításokat, fenntartói változtatásokat, létszámcsökkentéseket hajtott végre. Napjainkban is történnek ilyen intézkedések ott, ahol negyedik éve egy fillér bérfejlesztés nem történt. A változtatások eldöntése és megvalósítása során szinte egyetlen esetben sem volt érdemi érdekegyeztetés, illetve alkalmanként formális konzultáció vagy utólagos tájékoztatás helyettesítette azt. Jelen időszakban sem változott a helyzet, és a konkrét eseteket szakmánként külön-külön hosszan sorolhatnánk.

    Érthetetlen számunkra, hogy általában a közszféra munkavállalói, illetve a közel százötvenezer szakszervezeti tagunk mivel szolgált rá arra, hogy a saját kormánya semmibe vegye. Ezt nem csak sértőnek és igazságtalannak tartjuk, de a mellőzés számos konkrét esetben ellentétes a „jó állam” értékeivel, és az érdekegyeztetésre vonatkozó jogszabályi követelményekkel is.

    A kormány képviselője 2011. december 2-án az új Munkatörvénykönyvéről (Mt.) úgy írt alá „Megállapodás”-t, hogy az érdekegyeztetésből kihagyott több szakszervezeti konföderációt, így a SZEF-et is. Történt ez annak ellenére, hogy az Mt. számos rendelkezése vonatkozik a közszolgálatok dolgozóira is, illetve konföderációnknak vannak olyan tagszervezetei, amelyeknek tagjai vállalkozási formában működő munkaszervezetek dolgozói.

    A számunkra elfogadhatatlan diszkrimináció, az egyeztetés nélkül született jogszabályok a közszolgálat több területén okoznak feszültséget, veszélyeztetik a munkabékét, esetenként a társadalom kiegyensúlyozott működését.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

    A SZEF mindig is fontosnak tartotta, hogy a közszolgálatok az állampolgárokért, a társadalom egészéért, a magyar emberekért dolgozzanak. Ahhoz, hogy ezek a célok megvalósuljanak, az elengedhetetlen változtatások során egyszerre kell biztosítani a stabilitást és érvényesíteni a fejlesztő reformokat. Az elmúlt évben történtek – megítélésünk szerint – nem minden esetben stabilizálták a közszolgálatokat, többnyire hátrányosan érintették a munkavállalókat, valamint az érdekeiket megjelenítő és védő szakszervezeteket.

    A január 1-jétől hatályos Alaptörvényből fakadóan, a közszolgálatokra vonatkozó – már parlament előtt lévő – jogszabály-tervezetek, a közigazgatás folytatódó átalakítása, és a gazdasági stabilitás szempontjából fontos IMF-EU tárgyalások következményeiként újabb komoly terhek nehezedhetnek a közszférára, az ott dolgozókra és a szolgáltatásokat igénybe vevő állampolgárokra.

    Ahhoz, hogy az általunk értéknek tartott stabilitás és fejlesztő reform együttes megvalósulása ne sérüljön, indokoltnak és célszerűnek tartjuk, hogy közvetlen tájékoztatást kapjunk Öntől a területünket érintő várható változásokról, és tájékoztathassuk Önt mindarról, amit az eddig lezajlott és az előttünk álló folyamatokról tagjaink, testületeink gondolnak.

    Véleményünk szerint a mindenkori kormány, annak Miniszterelnöke és miniszterei a közszolgálatok területén működő szakszervezeteket természetes partnerként kell, hogy kezeljék. A partnerség legfontosabb feltétele a párbeszéd, amely elősegítheti a változtatások elkerülhetetlen terheinek tudomásul vételét is.

    Az érdemi és a nemzetközi szerződéseknek megfelelő érdekegyeztetés megvalósításához kevés az a kormányzati szándék, amely a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tervezett létrehozását eredményezheti. Fontosnak és szükségesnek tartjuk a közszféra létező fórumainak fejlesztését is, valamint egy olyan közös és egységes fórum megteremtését, ahol az egész társadalmat, így valamennyi munkáltatót és munkavállalót érintő kérdések napirendre kerülhetnek.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

    Az eddigi tapasztalatok és a mellőzöttség ellenére a SZEF továbbra is együttműködésre törekszik a Kormánnyal!

    A kormányzat és a SZEF-ben tömörült szakszervezetek érdemi párbeszédének kezdeteként tisztelettel kérem Önt, hogy egy Önnek megfelelő időpontban és helyszínen - a fentiekben jelzett témákról szóló eszmecserére - fogadja a SZEF választott tisztségviselőit, elnökét és négy alelnökét. Ezzel elindítható lenne az ágazati és a makro érdekegyeztetés olyan komplex folyamata, amely segítené a társadalmi béke megőrzését, a demokrácia erősítését.

Budapest, 2012. február 13.

Tisztelettel:

Varga László
elnök


Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - SZEF: Levél Magyarország miniszterelnöke részére.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector