Startlaphoz Csatlakozz!

Civilekkel indul a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. február 06. hétfő, 15:43
A Magyar Szolidaritás Mozgalom részvételre és együttműködésre hívja fel a civil szervezeteket. Számítunk arra, hogy részt vesznek a Demokratikus Ellenzéki kerekasztal tárgyalásainak folyamatában.

    A DEKA tárgyalások a civil oldal programalkotó munkájával kezdődnek, majd ezt követően történik meg a demokratikus alapelveket valló, parlamenti és parlamenten kívüli pártok meghívása.  

    A Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal (DEKA)azon civil szervezeteket és pártokat hívja a programalkotó munkához, amelyek elutasítják az Orbán kormány „Nagy átalakításának eredményeképpen létrejött MŰVET”, a közélet KRESZ-szabályait sajátosan értelmező „buldózerpolitikát”. Azokat várjuk a DEKÁ-ba, akik a megosztó politika helyett a széleskörű társadalmi párbeszéd lefolytatásával  kívánnak új jövőképet alkotni a magyar társadalom, valamint programot kínálni a következő parlament demokratikus alapelveket valló pártjai és új kormánya számára.

    Azon civil szerveződéseket várjuk, amelyek:
  1. Elkötelezettek a fékek és ellensúlyok rendszerére épülő demokratikus jogállam;
  2. A parlamenti demokrácia;
  3. Az állampolgárok és vállalkozók közösségeinek szabadsága;
  4. A közjó érdekében szabályozott gazdasági-társadalmi viszonyok mellett;
  5. Fontosnak tartják az eszmék és kultúrák sokszínűségét, a kirekesztés, gyűlöletkeltés feltétel nélküli elutasítását;
  6. Elkötelezettek a szolidaritás alapelvein nyugvó nagy ellátó rendszerek és intézmények hatékony működtetéshez a szükséges, régóta halogatott korrekciók megvalósítása mellett.
    A szakértőket is magába foglaló civil oldal feladata az "orbáni rontás" felszámolását megalapozó (1) rekonstrukciós program, valamint (2) az ezt követő előrelépés programja legfontosabb elemeinek kidolgozása. A DEKA folyamat második szakaszára meghívott pártokkal e két programvázlatról kezdődődnek meg a tárgyalások.

     A DEKA tárgyalások harmadik szakaszának feladata, hogy a pártok, a civil társadalom (1,2,3,4,5)  képviselőivel folytatott párbeszéd  nyomása alatt megegyezzenek, a  jelenleg érvényes választási törvény szabta szűk keretek között olyan választási stratégiáról, amely valószínűsíti a demokratikus politikai erők  győzelmét.

     A Magyar Szolidaritás Mozgalom magára vállalja a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalások elfogulatlan levezetését, felkéri a civilszervezeteket és a pártokat, hogy a békés hatalomváltás érdekében fogadják el a meghívást, támogassák a társadalmi párbeszéd e formáját, alakítsanak ki  olyan –reális, megvalósítható programot, amely egyértelmű, a társadalom széles rétegei számára támogatható irányt mutat.

Magyar Szolidaritás Mozgalom

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Civilekkel indul a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector