Startlaphoz Csatlakozz!

A Miskolci Nemzeti Színház Színházi Dolgozók Szakszervezete alapszervezetének közleménye

Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2012. január 24. kedd, 16:26
Tiszta volt a szavazás Miskolcon.

    A Miskolci Nemzeti Színház Színházi Dolgozók Szakszervezetének Alapszervezete a 2012. január 17-én, 14 órakor igazgatóválasztás ügyében megtartott társulati szimpátiaszavazással kapcsolatban az alábbi közleményt adja ki.

    Az előadó-művészeti törvény előírásai alapján a pályázatokat minősítő szakmai bizottságba a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács 4 tagot, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2 tagot, a Miskolci Nemzeti Színház szintén 2 tagot delegálhat. A színház részéről a Közalkalmazotti Tanács vezetője és a szakszervezet vezetője képviselheti a társulatot. Ezen törvény értelmében a Miskolci Nemzeti Színház társulata felhatalmazta képviseletére a szakszervezet vezetőjét az alábbiak szerint:

    Mivel a szakszervezet vezetője a társulatot hivatott képviselni és nem egyéni, folyosói szintű vagy külön alkuk során kialakult magánvéleménynek kívánt hangot adni a szakmai bizottságban, ezért a színház társulatát a pályázók nyilvános meghallgatása mellett, dokumentálható módon véleménynyilvánításra szólította fel. Ez a gyakorlat mind Miskolcon, mind országos szinten több évtizedes eljárási módnak felel meg. A Miskolci Nemzeti Színház társulatának valamennyi tagja meghívást kapott a pályázók nyilvános meghallgatására és a véleménynyilvánítás lehetőségére.

     Társulati tagnak számít valamennyi, a színház üzemszerű működésében folyamatosan részt vevő kolléga, foglalkoztatási formától (közalkalmazott, vállalkozó, megbízási szerződéses, stb.), illetve betöltött státuszától függetlenül. Nem számítanak társulati tagnak azon kollégák, akik rövidebb időre vagy csak egy-egy produkció erejéig, eseti megbízással rendelkeznek.

    A Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagsága jelenleg 329 főből áll. Valamennyien kaptak meghívót és valamennyiük számára nyomtatott és lepecsételt, nem hamisítható, egyedi szavazólapot biztosított a szakszervezet. A társulati tagok felsorolása betűrendben készült, a szavazólapokat ellenőrzötten, név szerint vehették át, aláírásukkal igazolva azt. A szórólapok átadásában 8 fős, társulati tagokat ismerő, hivatalosan felkért kolléga vett részt.

    Összesen 208 db szavazólap került felvételre. A többi társulati tag távol maradt az ülésről, át nem vett szavazólapjaik a szakszervezet dokumentációjában archiválásra kerültek.

    A 208 fő jelen lévő és szavazásra jogosult kolléga közül 30 fő nem adta le szavazatát, 7 fő érvénytelen szavazatot adott le, 171 fő adott le érvényes szavazatot, melyeket hivatalosan felkért 7 fős számlálóbizottság értékelt.

Az összesítés szerint 111 szavazatot kapott Koltay Gábor, 60 szavazatot kapott Kiss Csaba. A szavazatok többségi véleménye alapján a szakszervezet a szakmai kuratórium ülésén a többség véleményét képviselte.

    A város képviseletében Kákóczki András, Miskolc Megyei Jogú Város Kulturális, Idegenforgalmi és Városmarketing osztályának vezetője, valamint a város által kiküldött önkormányzati biztos teljes körű betekintésre kapott lehetőséget.

    Törvényességi vizsgálat a szakszervezet ellen nem indult.

A szakszervezetnek adatvédelmi okokból nem áll módjában a dokumentumokat kiadni vagy lemásolni, ellenben a fenntartó kérésére előre egyeztetett időpontban korlátlan ideig továbbra is betekintést biztosít.

    A szakszervezetnek az üggyel kapcsolatban egyéb hozzáfűznivalója nincs.

Miskolc, 2012. január 23.

Balázs András szb. titkár, Miskolci Nemzeti Színház

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Miskolci Nemzeti Színház Színházi Dolgozók Szakszervezete alapszervezetének közleménye.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector