Startlaphoz Csatlakozz!

A BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet tárgyalást kezdeményezett a Volánbuszhoz történő kiszervezéséről

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. január 08. kedd, 18:47
A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége /BKSZSZ/ mint a BKV Zrt-nél képviselettel rendelkező legnagyobb szövetség az agglomerációban közlekedő viszonylatok Volánbuszhoz történő kiszervezésével kapcsolatosan azonnali tárgyalást kezdeményezett Németh Lászlónéval, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Miniszterével, valamint a minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkárával, dr. Völner Pállal.

   Véleményünk szerint a BKV autóbusz ágazatának a Volánbuszhoz való kisorolása újabb lépésben való megkurtításként értékelhető, mely nem szolgálja sem a társaság, sem az utazóközönség, sem a főváros érdekeit!

   Tavaly döntés született, hogy 150 autóbusz pályázat útján a BKV helyett más szolgáltatóhoz kerüljön. A döntéssel a főváros elveszíti bevételét ebből a szolgáltatásból, miközben a korábbi hitelek terhe őt, illetve a BKV sújtja. Az utas többletkiadásra, átszállásra, azaz hosszabb menetidőre számíthat, melynek környezetvédelmi hátrányai is keletkeznek, mivel az eddig a közösségi közlekedést használó utasok a továbbiakban a rövidebb és kényelmesebb utazási idők miatt saját autóikat fogják használni.

   Tiltakozunk az olyan jellegű átgondolatlan döntések ellen, amely munkavállalóink munkahelyeit veszélyezteti, valamint a Budapesti Közösségi közlekedés bevételeit jelentősen csökkenti.


Elérhetőség:        
    Kiadó: BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet tárgyalást kezdeményezett a Volánbuszhoz történő kiszervezéséről.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector