Startlaphoz Csatlakozz!

2014-es bértárgyalások megkezdését kezdeményezi a LIGA Szakszervezetek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. szeptember 27. péntek, 16:10
A LIGA Szakszervezetek kezdeményezi a 2014-es bértárgyalások megkezdését. A gazdasági fejlődést és a munkavállalók reálpozícióját figyelembe véve a LIGA Szakszervezetek a bérből és fizetésből élők részére a jövő évi inflációs várakozás és a várható GDP-növekedés összegének megfelelő bruttó béremelését tartja szükségesnek.

    Szeptember 27-én a LIGA Tanács egyhangú szavazással elfogadta a 2014-es Őszi tárgyalások indítványát. A LIGA Szakszervezetek szükségesnek tartja a minimálbéren élők felzárkóztatását is, az ő esetükben a fent megfogalmazott általános béremeléshez képest +1%-os növekedést tart kívánatosnak. Kiemelt figyelmet kell fordítani a Közszféra azon területeire, így különösen a Hon és Rendvédelemben dolgozókra, ahol a 2013-as béremelés elmaradt és ezeket visszamenőleg korrigálni, vagy a 2014-es határozatokban kiemelten kell kezelni

    Az indítványban a fentieken túl további 5 pontban kezdeményez tárgyalásokat és kíván törvénymódosító javaslatokat tenni a LIGA Szakszervezetek.
  1. Az új Munka Törvénykönyve hatálybalépése óta bebizonyosodott, hogy a szabályozás nem járult hozzá a foglalkoztatás növeléséhez, ellenben rontotta a munkavállalók jövedelmi helyzetét, növelte kiszolgáltatottságukat. Emiatt aktuális a törvény felülvizsgálata és a szükséges korrekciók elvégzése.
  2. A sztrájk új szabályozásának tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a közszolgáltatást végző munkavállalók gyakorlatilag nem tudják jogszerűen gyakorolni, ezt az alapvető jogukat. A sztrájkjog a demokratikus jogállamiság egyik lényegi eleme, ezért szükséges a probléma áttekintése és a vonatkozó törvények módosítása.
  3. A társadalmi párbeszéd új rendszerének működési tapasztalatai azt mutatják, hogy a jelenleg működő szektoriális érdekegyeztető fórumok (VKF, OKÉT) nem fedik le teljes mértékben a munka világát, ezért célszerű létrehozni egy a közszolgáltató szektor problémáival foglalkozó fórumot is.
  4. A munkavállalók jelentős része számára a társadalombiztosítás által nyújtható nyugdíj nem elegendő az időskori biztonság megteremtéséhez. A 1281/2010. (XII.15.) számú Kormány határozatban rögzítésre került, hogy fenntartják és erősítik az önkéntes kölcsönös nyugdíjbiztosító pénztárakat. A LIGA Szakszervezetek javasolja, hogy a Kormány jelentős adókedvezményekkel segítse elő az öngondoskodás elterjedését.
  5. Tovább kell tárgyalni a korhatár előtti ellátások kérdését, ezen belül a korengedményes, a korkedvezményes nyugdíjról.
Liga Szakszervezetek
2013.09.27

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - 2014-es bértárgyalások megkezdését kezdeményezi a LIGA Szakszervezetek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector