Boros Péterné, az MKKSZ főtitkárának levele az ATV riportere kérdésére megfogalmazott Miniszterelnök-helyettesi válaszra
Közzétéve: 2013. október 22. kedd, 11:50
Dr. NAVRACSICS TIBOR ÚR
Miniszterelnök-helyettes
Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter
Budapest
Tisztelt Miniszter Úr!
2013. október 19.-én szakszervezetünk – a közszolgálatokban és a versenyszférában működő 63 ágazati szakszervezet szolidáris támogatását élvezve – figyelem felhívó demonstrációt rendezett a Millenáris Park Fény utcai bejárata előtt. Szándékunk az volt, hogy mind a döntéshozók, mind a közvélemény figyelmét felhívjuk – a köztisztviselők és a kormánytisztviselők keresetét meghatározó - közszolgálati illetményalap ismételt befagyasztására. Az elmúlt 20 évben nem volt arra példa, hogy egy kormányzati ciklus teljes időtartama alatt – azaz négy éven keresztül – az illetmény alap változatlan.
Munkavállalói érdekképviseletként kötelességünk ennek megváltoztatásáért mindet megtenni. Korlátozott létszámú és méretű akciónk senki ellen nem irányult. Feladatunknak tekintjük harcolni valamennyiünk közös ellensége - az elszegényedés, a nélkülözés, a bizonytalan jövő – ellen. Igaz ügyért mentünk ki az utcára, mert a köztisztviselők, a kormánytisztviselők körében napjainkra érzékelhető mértékben megjelent a nélkülözés, az elszegényedés!
Ma több ezer plakáton arról tájékozódhat a közvélemény, hogy az átlagkeresetek 4,6 %-al növekedtek. Az MKKSZ képviseleti körébe tartozó – Magyarországot, az állampolgárokat, a családokat tisztességesen szolgáló – munkavállalók keresete biztos, hogy nem növekedett.
A jövedelmi helyzet romlása 2008. óta folyamatos, amely ellen akkor is felemeltük a szavunkat. Az elmúlt 5 év alatt a reálérték több mint 20 %-al csökkent. Felelős érdekképviseletként nem nyugodhatunk bele ebbe a helyzetbe, és nem fogadhatjuk el, hogy ez a hivatás ily módon leértékelődjön, és nem engedhetjük meg, hogy csalódjanak azok a fiatalok, akiket érdekel ez a munka, akik karrierjüket itt a közigazgatásban akarják megvalósítani.
Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr!
Demonstrációnk kapcsán Ön újságírói kérdésre válaszolva mondotta azt, hogy: „Azt gondolom, hogy közeledik a választási kampány a szakszervezetnek nem kellene pártpolitikai csatákba belemenniük.”
Ezzel a véleményével személy szerint is tökéletesen egyetértek !! Nem is teszünk mást. Az MKKSZ - a köztisztviselőkhöz, kormánytisztviselőkhöz hasonlóan – pártpolitika semleges magatartást tanúsított az elmúlt két évtizedben mindenkor, és ezen a jövőben sem kíván változtatni. Ezt tartalmazza alapszabályunk is. Igényeink, követeléseink címzettje mindig a mindenkori kormány.
A sajtó szerint Ön azt is nyilatkozta, hogy „Most azok a szakszervezetek leghangosabbak, akik 6 éven át hallgattak, és csak most a választásokhoz közeledve aktivizálták magukat.”
Tisztelettel ajánlom figyelmébe azt az összeállítást, amely tartalmazza azokat a tiltakozó demonstrációkat, amelyeknek az MKKSZ az elmúlt 6 évben a szervezője és/vagy résztvevője volt. Mellékelem azokat a dokumentumokat is, amelyeket a korábbi években az illetményalap befagyasztása illetve kereset csökkenés megakadályozása érdekében küldtünk a kormányzati szerveknek.
A szakszervezet „hallgatásáról szóló” nyilatkozata részünkről azért sem fogadható el, mert az MKKSZ véleményét, javaslatát és kezdeményezéseit először mindig a tárgyaló asztalnál, az intézményesen működő érdekegyeztető fórumokon fogalmazta meg. A Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumon (KÉF) és az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban - önállóan vagy más szakszervezetekkel közösen – számos kompromisszumos javaslatot tett a köztisztviselők, kormánytisztviselők jövedelmi helyzetének javításával kapcsolatban. 2012. május 19-én tartott kongresszusunkon elfogadott programot – amely részletesen tartalmazta a bérrendezéssel kapcsolatos álláspontunkat – Önnek is megküldtük. 2013. szeptember 12-én kormányzati vezetők részvételével Szakmai Érdekvédelmi Konferenciát rendeztünk, amelynek kiemelt témája volt a kereseti helyzet elemzése, és a javítás lehetséges megoldásainak keresése.
Tisztelt Miniszterelnök-helyettes, Tisztelt Miniszter Úr!
Az MKKSZ 2013. november 23-án rendezi az Országos Választmányi ülését, amelyre ezúton tisztelettel meghívom! Örömünkre szolgálna, ha meghívásunkat elfogadná és részvételével megtisztelné a közigazgatásban működő legnagyobb és legszélesebb körű szakszervezet tanácskozását. Biztos vagyok abban, hogy a választmányi ülésen az Ön részvétele a magyarországi szociális párbeszéd kiemelkedő fontosságú eseménye lenne. Jelentősen hozzájárulna egymás álláspontjának jobb megértéséhez, és a kölcsönös érdekeltség alapján történő további együttműködéshez.
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm,
Budapest, 2013. október 21.
Melléklet:
- MKKSZ programja
- Összeállítás demonstrációkról, tiltakozó akciókról
- Petíció (2008.11.24.)
- Petíció (2009.04.18.)
- Petíció (2010.12.04.)
Üdvözlettel,
Boros Péterné