Startlaphoz Csatlakozz!

Boros Péterné beszéde a 2013. November 14-ei demonstráción

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. november 14. csütörtök, 12:14

Kedves Barátaim! Köztisztviselők! Kormánytisztviselők! Közalkalmazottak!
MKKSZ tagok és más szakszervezetek képviselői!
És Kedves Mindenki!

Ismét az utcán vagyunk! Alig egy hónappal ezelőtt a Millenárison mutattuk meg, hogy nem szabad félni!
Sok, nagyon kollégánk saját érdekében még mindig nem mer megszólalni, mert félti munkahelyét.
Nem szabad félni, mert igaz ügyért vagyunk ismét az utcán.


Figyelemfelhívó demonstrációnk ma sem irányul senki ellen, mint ahogy október 19-én sem riogattunk senkit. Nem igaz az, hogy 6 évig hallgattunk, bárki ellenőrizheti 2008 óta az MKKSZ több, mint 10 utcai és más érdekérvényesítő akciót szervezett. A harcot folytatjuk valamennyiünk közös ellensége – az elszegényedés, a nélkülözés, a bizonytalan jövő – ellen.
Túl súlyosak ezek a szavak kollégák?!
Igen !!
azt hiszem régen nagyon régen volt az, amikor a közt szolgáló tisztviselők saját elszegényedésük ellen az utcára vonultak.
Mi most helyettük is itt vagyunk!
Nem a türelmetlen kapzsiság, mondatja velünk, azt, hogy a jelenlegi helyzet már nem tartható.
Ország – világ előtt ki kell mondanunk, hogy a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és közalkalmazottak körében napjainkra érzékelhető mértékben megjelent a nélkülözés, az elszegényedés!
Leértékelődik a hivatás is, mert immáron 6 éve nem változott a kereseteket döntően meghatározó illetményalap, és befagyasztották a közalkalmazotti illetménytételeket is. Az elmúlt több, mint 20 évben erre még nem volt példa. Mint ahogy arra sem, hogy egy teljes kormányzati ciklus időtartamában azaz 4 éven keresztül az illetményalap ugyanaz az összeg.
Magyarország „jobban teljesít”, láthatjuk több ezernyi plakáton. Azt olvassuk ezeken a hirdetéseken, hogy 4,6%-kal növekedett az átlagbér.

Kedves Barátaim!

Mutassátok meg, nevezzétek meg azokat, akik ebbe a szerencsés körbe tartoznak.
Itt és most mi Hozzuk a közvélemény tudomására, hogy a közszolgálatban dolgozók - A köztisztviselők, kormánytisztviselők, de említhetem a könyvtárosokat, a múzeumi dolgozókat, a szociális munkásokat , vagy éppen a mi demonstrációnkra itt ügyelő rendőröket - nem tartoznak abba a körbe, akiknek akár csak egy fillérrel is növekedett a bére.

őszintén örülünk annak, hogy az egészségügyi dolgozók, A pedagógusok bérhelyzete remélhetőleg javul. De nem fogadható el, hogy rajtuk kívül több százezer közszolgálati munkavállaló akik tisztességesen szolgálják a lakosságot, a családokat, az állampolgárokat, szolgálják Magyarországot, ők szegények maradjanak.

Most mi itt a megfélemlített közszolgálati dolgozók helyett, és érdekében vagyunk itt, és idehoztuk kollégáink jelképes üzenetét, a közalkalmazottak, köztisztviselők, kormánytisztviselők lyukas cipőit, a SZEGÉNYSÉG szimbólumait.

Kedves Mindenki!

Az egyik legnagyobb emberi érték, az, ami értelmet ad a szakszervezeti létnek is, a szolidaritás, a másik emberért érzett felelősség.
Az MKKSZ vezetői köre eljött a tagsága helyett.
Komoly fejtörést okozott számunkra, hogyan legyen hatásos ez az üzenet a döntéshozók és főleg a kormány számára, hogy megértsék:

Azért nincs itt tömeg, és azért nincsenek itt kollégáink, mert a munkahelyük nagy érték. Nagy érték, amelynek elvesztése már nemcsak szegénységet, hanem lehet,hogy éhezést, hajléktalanságot okozna számukra.
Nincsennek itt, pedig saját érdekükben nekik kellene tüntetni, de meg kell értenünk, hogy a kis településeken, ahol az egyetlen foglalkoztató az önkormányzat ott nem lehet kockáztatni a munkahelyet. Azt is tudnunk kell, hogy A közszolgálati munkához megszerzett végzettség gyakran csak erre a feladatra képesít.
A mai munkaerőpiacon egy-egy munkakörre 80-100 fő pályázik Nincs tehát választási lehetőség
ezért ne tévesszen meg, senkit, hogy hogy itt most nem tömegdemonstrációt látnak.
Amikor a dobpergés alatt leöntjük a lyukas cipőket a Nemzetgazdasági Minisztérium elé, lélekben kollégáink is itt vannak, követelésünk jogosságával minden közszolgálati dolgozó azonosul. és bízunk abban, hogy a közvélemény is támogat, és ez a lényeg, erre törekszünk.

Kedves Mindenki!

Az utcán vagyunk és tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb hely arra, hogy számokról, kereseti adatokról, törvényi hivatkozásokról szónokoljak.
A romlás már az elmúlt kormányzati ciklusban megkezdődött, mert sem 2009-ben, sem 2010-ben nem növekedett egy fillérrel sem egyetlen közszolgálati illetményrendszer. nem vitatjuk a családi adózás vagy a rezsicsökkentés kedvező hatását, de ezek nem válthatják ki a munka értékével arányos díjazást.
Bérrendezés kell !!!
Bérrendezés kell, mert
a minisztériumi, vagy az önkormányzati tisztviselő,
a tűzoltó, vagy a szociális munkás, a gyermekintézményben,
a Földhivatalban, a Munkaügyi Központban, az államkincstárnál, vagy a növényegészségügyben, az állategészségügyben dolgozók,
de ezeket az intézményeket irányító kormánytisztviselők is
azzal szembesülnek, hogy évről – évre stagnáló, vagy éppen csökkenő kereseteik miatt, drasztikusan romlik saját és családjuk élet minősége.
Üres a pénztárca, lukas a cipő, és félni kell a hó végétől.
Nőként, családanyaként együtt érzek azokkal, akiknek szinte mindennap komoly fejtörést okoz, mit adjanak enni a családnak, vagy miből vegyenek új nadrágot, ha kinőtte a gyerek.
Hogy legyen így perspektívája az embereknek, milyen életpálya az, amelynek ha legtávolabbi pontja, a hó vége, ameddig tervezni tudnak?
Hol van az az életpálya, amely túlmutat a hó végi nehézségeken.

Azt kérdezik tőlünk, hogy miért tűrik ezt az állam alkalmazottai?

Miért? …..Azért, mert ma Magyarországon a munka világában, csak a közigazgatásban dolgozókra érvényes felmondási jogcím a „méltatlanság”, a „bizalomvesztés”, a vezetői értékrendhez való alkalmazkodás hiánya.
Ma már ott tartunk, hogy nemcsak a személyes részvétel kockázatos egy ilyen demonstráción, hanem azt is megtorlással fenyegették, aki ide merte küldeni szegénysége szimbólumát, a lyukas cipőjét.

Mi az MKKSZ és más szakszervezetek vezetői azért vagyunk itt, hogy tudassuk a közvéleménnyel, hogy megfélemlített kollégáink helyzete tarthatatlan.
Ebbe nem nyugodhatunk bele! Nem fogadhatjuk el, hogy egy szakma ennyire leértékelődjön. Demonstrációnk nemcsak a közvélemény segítő figyelmének megszerzésére irányul. Figyelmeztetjük a döntéshozókat, hogy ne tévessze meg őket a félelem csendje, mert a munka világában nincs nyugalom!

Tudatosuljon számukra, hogy „a jó állam” eszménye csak jól teljesítő, megbecsült, megelégedett, szakmailag elkötelezett munkavállalók munkája által valósulhat meg!

20% illetményalap növelésért harcolunk!
Ez Magyarország 2014. évi költségvetésének mindössze 2-3 ezreléke, ismétlem 2-3 ezreléke, amit követelünk.

Ki tudja megmondani, sok e ez, vagy kevés?

A 6 évi 0-ához képest talán kevés, de az biztos, hogy másképpen kellene szeletelni a tortát!

Képesek vagyunk kiharcolni ezt ???
Az én válaszom a határozott igen!

Folytatjuk akcióinkat, békés felvonulásra hívjuk a közszolgálatban dolgozó nőket, nagymamákat. Azokat, akik minden nehéz helyzetben a legnagyobb terhet cipelték vállukon. Ugye a demonstráló nőkkel szemben még az oly magabiztos „szabadságharcos” férfi politikusok sem szállnak szembe.
Mi nők bejelentkezünk Orbán Viktor Miniszterelnök Úrhoz!!
Rajtunk már csak Ő segíthet, mert Tőle tudjuk, hogy a nemzeti együttműködés kormányához bármilyen problémával lehet fordulni.

Kedves barátaim! tisztelt kolléganők, kollégák!

Bízom benne, és biztos vagyok abban, hogy a céltudatos, ugyanakkor békés, és következetes fellépésünk, álhatatos kitartásunk, másokat is meggyőz a hozzánk csatlakozás értelméről.

Legyen a mai demonstrációnk is egy újabb felhívás mindazok számára, akik nem akarnak beletörődni a közszolgálat ellehetetlenülésébe, a munkavállalók megosztottságába, és nem akarnak elszegényedni.

Köszönöm, hogy eljöttetek, És jelenlétetekkel segítettétek küzdelmünket! Együtt sikeresek leszünk, mert hitelesek vagyunk! köszönöm, hogy meghallgattatok!


Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Boros Péterné beszéde a 2013. November 14-ei demonstráción.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector