Startlaphoz Csatlakozz!

BKV-s szakszervezetek: Lesz jutalék, lesz biztonságos fülke

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2013. november 14. csütörtök, 18:51
A szakszervezetek nyomására átalakítják a sofőrüléseket a BKV felszíni járművein, és jutalékot kaphatnak az eladott jegyekből a járművezetők. A biztonságos fülkerendszer kiépítése akár százmillió forintba is kerülhet, a jutalék mértékéről és a jegyárusítással kapcsolatos egyéb részletekről még tárgyalnak. A kisforgalmú vonalakon kívül mától a legforgalmasabb belvárosi járatokon is lehet jegyet venni a vezetőnél.
  
    Plusz feladatokért plusz pénzt kaphatnak hamarosan a BKV-járművezetők: a szakszervezetek nyomására megkezdődött az elsőajtós felszállással és a rájuk kényszerített jegyárusítással kapcsolatos rendszer összehangolása – jelentette be Szabó István, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese. Igaz, ehhez az érdekvédők nyomása kellett, a tulajdonosi jogokat gyakorló BKK ugyanis minden előzetes szakmai egyeztetés nélkül és a technikai feltételek totális hiánya ellenére kényszerítette a pénztárosi és jegyellenőri munkát is a járművezetőkre, eleinte csak a kevésbé forgalmas viszonylatokon. Mától azonban még a legforgalmasabb belvárosi viszonylatok egy részén is kell jegyet árulniuk a járművezetőknek, ami biztonsági szempontból is aggályos – szögezi le Szabó. A szakszervezetek hónapok óta követelik: kapjanak pénzt a sofőrök a rájuk testált két plusz munkakörért, teremtsék meg a technikai, jogi és menetidő feltételeit is a jegyárusítással járó készpénzkezelésnek, s legalább a pillanatnyilag kaotikus helyzet rendezéséig ne „provokálják” a sofőröket inkognitóban utazó ellenőrök. A néhány órás gyorstalpalón jegyellenőré avanzsált sofőröket ugyanis érvénytelen bérletekkel és jegyekkel rendszeresen próbálják csőbe húzni a BKK emberei, s ha ez sikerül, megbírságolják őket.

   A szakszervezetek nyomásának engedve a BKK elismerte a követelések jogosságát, s ígéreteik szerint hamarosan megkezdődnek az egyeztetések a részletekről. Előzetes információk szerint, a fülkéket leghamarabb jövő márciusig építik át – ez akár százmillió forintba is kerülhet -, a jegyek után járó jutalékról azonban a napokban dönthetnek az illetékesek. A sofőrök pluszmunkájának az ellenőrzését azonban nem függesztik fel, ám büntetés helyett átmenetileg csak figyelmeztetést kapnának a pontatlan sofőrök. A további részletekről a BKK illetékesei Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) kezdeményezésére, egyeztetést folytatnak a munkáltatók több mint 90 százalékát képviselő két szakszervezeti szövetséggel, a BKSZSZ- és a VTDSZSZ képviselőivel. A BKV igazgatósága november, 21-i ülésén foglalkozik a témával.   
 
Kiadó: Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségé

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - BKV-s szakszervezetek: Lesz jutalék, lesz biztonságos fülke.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector