Startlaphoz Csatlakozz!

Újabb szakszervezet a BKK-nál

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. november 12. hétfő, 11:17
Tagszervezetet alakított a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) néhány hete a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK). Már a megalakulást megelőző három hétben annyi munkavállaló jelezte az MTSZSZ-nek a csatlakozási szándékát, hogy a tagszervezet kollektívszerződés-kötésre jogosult félként kezdte meg a működését az 1500 fős társaságnál.

A BKK májusi átalakulása

   2012 májusában jelentősen módosult a BKK munkavállalóinak létszáma, hiszen a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján közlekedésszervezési, fejlesztési feladatokat vett át a BKV-tól, amely mintegy 1100 munkavállalót érintett. A munkavállalók egy része szakszervezeti tagként került át a BKK-hoz, így a jogutódlásnak köszönhetően ezek a szakszervezetek tovább képviselhették tagjaikat a BKK-nál. A BKV-nál hatályban lévő kollektív szerződéssel egyenértékű átmeneti megállapodás a jogutódlás után érvényben maradt a BKK-ban, azonban a Munka Törvénykönyve alapján kizárólag azokra a munkavállalókra vonatkozóan, akik jogutódlással kerültek a BKK-hoz. Az átmeneti megállapodás hatálya október végéig szólt, így a képviselettel rendelkező szakszervezetek és a munkáltató augusztusban megkezdte a kollektív szerződésre vonatkozó tárgyalást. A résztvevők megállapodása szerint a tárgyalások lezárására, az új kollektív szerződés megkötésére október 31-ig került volna sor. Mivel a kollektív szerződés azokra a munkavállalókra is hatályos, akik nem szakszervezeti tagok, így felmerült az igény egy olyan szakszervezet létrehozására, amely azoknak a munkavállalóknak az érdekeit is képviselhetné, akik eddig nem csatlakoztak a már működő szakszervezetekhez.

Az MTSZSZ BKK Tagozat megalakulása, működése

   Az új szakszervezet létrehozásában érdekelt munkavállalók azért döntöttek úgy, hogy csatlakoznak az MTSZSZ-hez, mert a szakszervezet több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a munkavállalói érdekképviselet, munkavállalói–munkáltatói tárgyalások terén. Számtalan szolgáltatással – többek között munkajogi képviselettel, jogi szaktanácsadással, képzési lehetőségekkel – járulhat hozzá az egyéni és közös munkavállalói érdekek hatékonyabb érvényesítéséhez. Az MTSZSZ megalakulását követően, nem sokkal azelőtt csatlakozott a kollektívszerződés-kötésre vonatkozó tárgyalásokhoz, hogy lejárt volna a kollektív szerződéssel egyenértékű megállapodás hatálya. Mivel a munkáltató és a szakszervezetek október végéig nem tudtak megállapodni, az MTSZSZ javasolta a kollektív szerződéssel egyenértékű megállapodás újbóli meghosszabbítását, melyet a résztvevők elfogadtak. Ennek köszönhetően december végéig olyan kollektív szerződés születhet, amely már figyelembe veszi az MTSZSZ tagjainak érdekeit is.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Újabb szakszervezet a BKK-nál.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector