Varga László: A szakszervezeti megosztottságot a mindenkori politikai hatalom, a maga javára kihasználta

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnökének beszéde a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) alakuló kongresszusán:

    A Párkák a mitológiából ismert sorsistennők, akik fonják, kimérik, majd elvágják az ember életfonalát. Hatalmukban áll megakadályozni az Istenek akaratának érvényesülését is. Hárman vannak.Mi nem vagyunk Párkák, de a Városligeti színpadon mi is hárman voltunk. Hárman fontuk a magyar nemzeti lobogó színeit a szakszervezeti kékkel, egy erős és elvághatatlan kötéllé. Nem akarjuk, hogy ezt a kötelet elvágja bárki, akár mi belülről, vagy bármilyen akarat kívülről. De azt igenis akarjuk, hogy a három konföderáció integrációja legyen olyan erős, mint a Párkák, legyen hatalmunkban megakadályozni, ha nem is az Istenek, de a mindenkori hatalom, a munkavállalók sorsa fölött döntők gyakran rideg akaratának érvényesülését.
 
Tisztelt Kongresszus!

    Sokat beszéltünk arról, hogy melyik szövetséget mi vezette a május 1-jei szándéknyilatkozathoz és a mai alapító kongresszus megvalósításához.

    A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának is megvan az ezzel kapcsolatos története. Mint sok ágazati szakszervezet és konföderáció, mi is a rendszerváltás időszakában lezajlottak következményeként szerveződtünk. Azért, mert a közszféra ágazati szakszervezetei fontosnak tartották a sajátos igényeik megjelenítését, és azt érezték, hogy a ’80-as évek végének, a ’90-es évek elejének átalakuló szakszervezeti struktúrájában ehhez önálló konföderációra van szükség. Abban a történelmi helyzetben az önálló szerveződés, a függetlenség kinyilvánítása, a sajátságos érdekeket is megjelenítő konföderáció létrehozása helyes döntés volt, de közben eltelt huszonöt év. Helyes döntés volt, de közben a magyar társadalom, a politikai intézményrendszer, a gazdaság nem olyan irányban fejlődött, amelyben a többosztatú szakszervezeti mozgalom és a munkavállalók – benne a közszolgálati munkavállalók– ne váltak volna egyre kiszolgáltatottabbá a mindenkori hatalommal és gazdasági szereplőkkel szemben. Ennek is köszönhető, hogy a SZEF az elért és kétségtelen eredményei ellenére sem tudta megakadályozni a közszolgálatok folyamatos háttérbe szorítását, az itt foglalkoztatottak létszámának csökkentését. Olyan alapszolgáltatások költségvetési forrásainak radikális elvonása, mint az egészségügy vagy az oktatás vagy a szociális ellátás,a munkavállalók jövedelmének durva csökkentése, amely napjainkra olyan mértéket ért el, hogy a közszféra munkavállalóinak egy része mindennapi megélhetési gondokkal küzd,a közös erőfeszítésünk ellenére bekövetkezett. Azért, mert a szakszervezeti megosztottságot a mindenkori politikai hatalom, a kormányok ki- és felhasználták függetlenül attól, hogy konvergencia igénye, hitelfeltételeknek való megfelelés vagy valós költségvetési kényszerek álltak mögötte. A sikeres szembeforduláshoz hiányzott a társadalmi és nagyon gyakran a szakszervezeti szolidaritás is. Az érdekegyeztetés, miközben az intézményei 1988-tól folyamatosan alakultak és kiépültek, gyakran csak látszategyeztetések terepe maradt. Ezért kényszerültünk szinte évente demonstrációkra, szerveződtek sztrájkok és alakultak többször – mint ahogy jelenleg is – közszolgálati sztrájkbizottságok. A mindenkori hatalom, a kormányok, általában, de 2010 óta a korábbinál is durvábban hagyják figyelmen kívül a párbeszédet, a munkavállalói és szakszervezeti jogokat. Az ezt bizonyító példák órákon át sorolhatók. Csak néhány, mutatóban anélkül, hogy a mögötte álló kormányt megnevezném:

• 13. havi elvétele,
• a bérrendszerek ma is hatályos befagyasztása,
• a szakszervezeti jogokat csorbító álkamarák és -karok létrehozása,
• az érdekegyeztetési rendszer durva átalakítása,
• a kiválasztott szakszervezetekkel történő látszatkonzultáció,
• a munkajogi szabályok munkavállaló- és szakszervezet ellenes változása.

    A felsorolásalátámasztja, hogy a megváltozott helyzet, változtatásra kell, hogy ösztönözze a szakszervezeteket is. Erősítenünk kell a szolidaritást.A szellemi és anyagi erőforrásainkat egyesítve, az önálló szervezetek, így a SZEF értékeit is megőrizve, egységes és hatékony szervezeti modellel kell válaszolnunk arra a helyzetre, amely 2013-ra kialakult.  Ezért döntöttünk úgy a SZEF VIII. Kongresszusán, hogy résztveszünk a ma megvalósuló integrációban. Ezért támogatjuk az alapdokumentumokat, a tisztségviselők, vezetőtestületek megválasztását.

    Az új szövetség nem irányul senki ellen, nyitott minden szakszervezet és szövetség irányában.Célja a magyar munkavállalók szektortól, munkahelytől, munkáltatótól független közös érdekeinek minél hatékonyabb megjelenítése és érvényesítése. Ehhez a program-nyilatkozatban határozott értékeket vállalunk. Merünk nemzetiek és európaiak lenni egyszerre, mert a két érték csak egymást feltételezve erősíthető, megőrizhető. Nem kívánunk kiszolgálói lenni egyetlen egy politikai szándéknak sem, de nem akarunk kiszolgáltatottjai sem lenni bármilyen hatalmi akaratnak. Egy XXI. századi szilárd, szolidaritásalapú demokratikus társadalomban kívánunk élni.

    Azt szeretném, ha a megalakuló szövetség egy ilyen Magyarország meghatározó munkavállalói érdekvédelmi szervezete lenne.

Azt szeretném, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség az alapító kongresszus határozataival létrejőve továbbvinné azt a folyamatot, amely az egységes, erős és demokratikus társadalom számára fontos közmegegyezésekben határozott szerepet játszó mozgalom kialakításához vezet.

    A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma tagszakszervezetei, és azok tagjainak döntő többsége ezért igényelte és támogatja a konföderációk ma megvalósuló integrációját.

Tisztelt Kongresszus!

    Had idézzem József Attila kétsorosát.

”Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”

    A Magyar Szakszervezeti Szövetség a létrejötte után tisztességes szereplője lesz a munkavállalói érdekegyeztetésnek, a magyar társadalom demokratikus építkezésének.

    Köszönöm, hogy meghallgattak.