Startlaphoz Csatlakozz!

KKDSZ: legfontosabb feladat a szakterület béremelésének elérése

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. április 09. szerda, 14:51
 A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete április 8-án tartotta X. Kongresszusát, és a szakszervezet 1989. április 8-án történt megalakulásának 25. évfordulós ünnepségét.

A tisztújító kongresszus három jelölt közül a KKDSZ eddigi elnökét, Földiák Andrást választotta újabb öt évre elnöknek, valamint Papp Katalin muzeológust és Csóti Csaba levéltárost alelnököknek. A szakszervezet a munkavállalók érdekvédelme mellett továbbra is fontosnak tartja a kultúra társadalmi jelenlétének erősítését és a szakmai érdekvédelmi feladatok ellátását. Annak elősegítéséért dolgozik, hogy a közgyűjtemények és a közművelődési intézmények megfelelő körülmények között, magas szinten legyenek képesek céljaikat szolgálni.

A KKDSZ elnökjelöltjei, valamint a kongresszus a következő időszak legfontosabb feladataként határozta meg a szakterület béremelésének elérését. A könyvtári, közművelődési, levéltári, múzeumi szakmai feladatok színvonalas ellátását, és ez által már a magyar kultúra helyzetét is veszélyezteti ez a méltatlanul alacsony és hatodik éve változatlan bértábla. A mai helyzet elfogadhatatlan, káros és sértő.

Amennyiben a tárgyalások az új kormánnyal rövid időn belül nem vezetnek eredményre, akkor javítani fogják a szakszervezet tagjainak demonstrációs képességét, és más akciókat indítanak, mindaddig folytatva azokat, ameddig megnyugtató jövedelmi és életminőség változás nem következik be. 

Földiák András, elnök   
                                                             
    Kiadó: Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - KKDSZ: legfontosabb feladat a szakterület béremelésének elérése.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector